Nagyvilág

Őrizetbe vettek egy nőt, ő küldhetett mérgezett levelet Donald Trumpnak

Published

on

Texasi címekre is érkeztek ricines borítékok, köztük egy fogdába és egy seriffhivatalba.

Őrizetbe vettek egy nőt Kanada és az Amerikai Egyesült Államok határán, aki a gyanú szerint postán mérget küldött Donald Trump amerikai elnöknek. A hatóságok a New York állambeli Buffalo egyik határátkelőhelyén fogták el a meg nem nevezett nőt. Annyit árultak el róla, hogy fegyver volt nála – írja a BBC nyomán a hvg.hu.

A Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) és a titkosszolgálat adatai alapján a ricint tartalmazó levelet – amelyre a múlt héten bukkantak rá, még az előtt, hogy eljutott volna a Fehér Házba – Kanadában adták fel.

Bár az FBI a CNN-nel azt közölte, hogy nem találtak arra utaló nyomokat, amelyek alapján a közbiztonságot veszély fenyegetné, a csatorna úgy tudja, hogy texasi címekre is érkeztek ricines borítékok, köztük egy fogdába és egy seriffhivatalba.

A kanadai hatóságok Montreal egyik külvárosában, St-Hubert-ben vizsgáltak át egy otthont, amely szerintük a gyanúsítotthoz köthető.

Az őrizetbe vett nő kedden Buffalóban áll bíróság elé.

A ricin a ricinus magjából kivonható mérgező fehérje, amely hányást, belső vérzést, végül a szervek leállását okozza. Ismert ellenszere nincs. 36-72 órán belül végezhet egy emberrel.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version