Magyarország

Közleményben ment neki a kuratórium az ellenálló SZFE-vezetésnek

Published

on

Fotó: Merész Márton

Mint írják: a fenntartó célja és felelőssége, hogy a lemondások mellett is biztosítsa az egyetem működését. 

“A kuratórium munkájának célja, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen az oktatás a lehető legmagasabb színvonalon, a művészi szabadságot megtestesítve, a múlt és a jelen ismereteivel felvértezve olyan tudást nyújtson, mely megfelel a hazai és nemzetközi szakma elvárásainak, mindezt a hazai jogszabályi keret maradéktalan betartása mellett. Ennek megvalósulása érdekében számtalanszor javasoltunk párbeszédet és kínáltunk együttműködést az egyetem lemondott vezetésének, eredménytelenül” – írja közleményében a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium.

Az egyetem leköszönő vezetését azzal vádolják, hogy nem célja az intézmény színvonalának növelése, nem célja a hallgatók prosperáló jövőjéhez való hozzájárulás megteremtése, hiszen a regnáló vezetés minden tette a káosz megteremtésére és a további feszültség kialakítására irányul.

Mint írták, a fenntartó célja és felelőssége, hogy a lemondások mellett is biztosítsa az egyetem működését.

“Az SZFE élén jelenleg provizórikus, már lemondott vezetés áll, s emellett a szenátus is felállt egy olyan szituációban, amikor szenátusi választást tartani lényegében lehetetlen” – áll a közleményben, amelyben a kuratórium arra szólította fel az SZFE “önszántából leköszönt, de láthatóan távozni nem akaró vezetését, hogy a politikai nevelőtábor megszervezése és annak lelepleződése után végre fejezze be a közjátékot, biztosítsa az oktatást, és tegyen meg mindent az SZFE polgárai biztonságának szavatolása érdekében a járványhelyzet során”.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version