Magyarország

17 mintavételi pont segíti az ingyenes tesztelést

Published

on

Magyarországon a járvány ellenére nőtt a várható, egészségben eltöltött évek száma: 2010-ben ez a szám 57,5 év volt, mostanra 61,1 évre emelkedett.

Amennyiben valakinek a kontaktkutatás kapcsán szükséges a tesztelése, a háziorvos időpontot kérhet a 17 ambuláns mintavételi pont valamelyikére, ha a jelentkező tünet- és panaszmentes – hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap Őrbottyánban, az új egészségház avatásán.

Rétvári Bence közlése szerint ebben az esetben nem kell várni a mentőre, hanem a háziorvos közreműködésével kapott időpontban lehet részt venni a tesztelésen; az adott mintavételi ponton mentődolgozók veszik le a mintát. A tesztelésre várókat 30 perces időközökkel hívják be, a fél óra alatt maximum 15 ember jelenhet meg. A tesztelések 8 és 22 óra között zajlanak.

Arra törekszünk, hogy minden esetben mindenki a számára legmegfelelőbb és a legkevesebb kellemetlenséggel járó tesztelési módot tudja választani – fogalmazott az államtitkár.

A vasárnap átadott őrbottyáni egészségház kapcsán Rétvári Bence egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy Magyarországon nőtt a várható, egészségben eltöltött évek száma. Míg 2010-ben ez a szám 57,5 év volt, az mostanra 61,1 évre emelkedett. Ezzel az európai uniós lista 21. helyéről a 14. helyre lépett elő Magyarország, így a középmezőny közepébe került – tette hozzá.

Szabó István (független) polgármester ünnepi beszédében elmondta, hogy az új intézmény 285 millió forintból valósult meg, amiből 185 millió forint volt az állami támogatás, a többit az önkormányzat állta. Hétfőtől már az új, tágas és világos épületben kezdődik meg a rendelés – jegyezte meg.

A 380 négyzetméter alapterületű épületben egyebek mellett két háziorvosi és egy fogorvosi rendelőt alakítottak ki, a multifunkcionális terem véradásnak, szűréseknek, prevenciós előadásoknak és egészségprogramoknak ad majd helyet.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version