Nagyvilág
WADA: A sportolók győztek a korrupció fölött
Witold Banka, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke örömét fejezte ki amiatt, hogy Lamine Diackot, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (korábban IAAF, most WA) volt elnökét börtön- és pénzbüntetésre ítélték szerdán.
A lengyel sportvezető azt mondta, „ez a sportolók és a tiszta sport győzelme, egyben megmutatja, hogy senki sem áll a törvények felett”.
Banka szerint különösképpen az biztató, hogy a világ igazságszolgáltatása komolyan veszi a sportban tapasztalható korrupciót.
„Gratulálok a francia hatóságoknak a kemény és odaadóan elvégzett munkájukért” – jelentette ki a WADA elnöke.
A szenegáli Diackot szerdán két év letöltendő és két év felfüggesztett börtönre ítélték, illetve félmillió eurós pénzbüntetést szabtak ki rá az ellene felhozott korrupciós és pénzmosási vádakat tárgyaló párizsi perben. Az, hogy a 87 esztendős ex-sportvezetőt valóban előzetes letartóztatásba helyezik-e, még bizonytalan, egészségi állapota miatt ugyanis az ítélet szerint kérelmezheti feltételes szabadlábra helyezését, valamint még fellebbezhet is az ítélet ellen.
Diack 1999-től 2015-ig irányította a nemzetközi szövetséget. A tárgyalás során arra nem tudott magyarázatot adni, hogy fia, Papa Massata Diack – aki ugyancsak vádlott az eljárásban, de mivel Szenegálból nem adják ki, távollétében zajlik a per – és vele kapcsolatban lévő társaságok 2011 és 2015 között miért utaltak 600 ezer eurónak megfelelő összeget a bankszámlájára.
Papa Massata Diack a szövetség marketingjogainak kezelőjeként állítólag több millió dollárt szedett be, de ennek az összegnek csak egy része, mintegy negyede került az IAAF kasszájába.
Az ügyben további négy vádlott szerepelt: Habib Cissé, Diack volt ügyvédje, Gabriel Dollé, aki az IAAF doppingtesztjeit felügyelte, valamint az orosz szövetség korábbi vezetője, Valentyin Balahnyicsev és Alekszej Melnyikov edző.
Diack ellen a vád többek között az volt, hogy körülbelül 3,45 millió eurót kapott orosz sportolóktól – átlagosan „hat számjegyű” összegeket – azért, hogy doppingeseteket tussoljon el. A bíróságon a tárgyalás korábbi szakaszában elhangzott, hogy ily módon számos orosz atléta indulhatott nagy versenyeken, például a 2012-es londoni olimpián.
(MTI)
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója