Magyarország

Letepertek egy buszvezetőt a magyar-horvát határon 

Published

on

Forrás: Shutterstock

Többen leteperték, majd megbilincseltek egy cseh buszsofőrt a magyar határon. Az esetről videó is készült.

Kirándulásból tartott hazafelé a cseh autóbusz szombaton délután, amikor amikor a határhoz értek. A horvát határon gond nélkül átjutottak, a magyar határon viszont a buszsofőr incidensbe került a határellenőr nővel, ami után a sofőrt leteperték, majd elvitték – írja a ČTK hírügynökség információi alapján a korkep.sk

“Először a horvát határőr jött oda és mondta, hogy szálljunk le az autóbuszról, de az alvó gyerekek maradhatnak. Majd következett a magyar vámos, aki kijelentette, hogy az autóbuszban nem maradhat senki. A sofőr kinyitotta a csomagteret, majd jött egy másik, női határőr, aki szintén a csomagteret szerette volna látni,” – magyarázta az esetet az idegenvezető. 

A buszvezető egy kicsit egyezkedett a nővel, majd „szerette volna lefotózni az intézkedő vámosok azonosító számait és hívni a nagykövetséget. Egyiküket le is fényképezte, majd megfordult, és szerette volna megnézni a telefonját, amikor a másik nő elkapta a kezét. Ő védekezésként elrántotta, hogy lerázza magáról, mire a nő elesett. Ezt követően a határőrök közül többen a buszsofőrre ugrottak, leteperték, és bilincsbe verve elvezették őt. Azóta itt ülünk, “ – írta le az esetet a T Split tour idegenvezetője, Kateřina Macourková. A buszsofőr a helyszínen maradt. “Odaadtuk a személyes tárgyait, majd a budapesti ügyészségre vitték,” zárta Macourková.

Megerősíthetem, hogy incidens történt a sofőr és egy rendőrnő között a határátkelőhelyen. Az ügyet a magyar rendőrség vizsgálja. Kihallgatják a szemtanúkat, ezt követően protokoll készül, és az autóbusz folytathatja az útját,” – nyilatkozta a ČTK hírügynökségnek vasárnap 14.00 óra körül Juraj Varga konzul. “A nagykövetség nem ismeri az ügy további részleteit,” tette hozzá. 

Az esetről készült videót itt nézheti meg

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version