Nagyvilág
Elítélik Lukasenka terrorját és Navalnij megmérgezését is a Fidesz EP-képviselői
Közös állásfoglalást adott ki csütörtökön az Európai Parlament (EP), amelyben a képviselők elsöprő többséggel elítélik az elcsalt belarusz elnökválasztást, és az orosz ellenzéki vezető, Alekszandr Navalnij megmérgezését – szemlézte a Népszava.
Az EP közleménye szerint az „úgynevezett elnökválasztás (…) az összes nemzetközileg elismert norma kirívó megsértésével” zajlott. Az EP a jelenlegi elnököt, Aljakszandr Lukasenkát mandátuma november 5-i lejárta után nem ismeri el az ország elnökének.
A képviselők uniós szankciókat várnak a választási eredmények meghamisításáért és a belarusz erőszakos elnyomásért felelősök csoportja, köztük Lukasenka elnök ellen, és a tagállamoktól a korlátozó intézkedések késedelem nélküli végrehajtását kérik a nemzetközi partnerekkel szoros együttműködésben, továbbá határozottan elítélik a tömeges letartóztatásokat és a békés tiltakozók, a tüntetésvezetők és az újságírók folyamatos erőszakos elnyomását.
Mint a hvg.hu egy jegyzőkönyvben kiszúrta, az állásfoglalást a Fidesz EP-képviselői – köztük Járóka Lívia, Deutsch Tamás, Szájer József és Trócsányi László – is aláírták. Mint megjegyzik, ez 180 fokos fordulatot jelent a kormány és Orbán Viktor néhány hónappal korábbi állásfoglalásához képest, hiszen Orbán, amikor júniusban Minszkben járt, arról beszélt, hogy a fehérorosz és a magyar nép és a két ország “sokkal közelebb van egymáshoz, mint azt gondolni szoktuk” – egy 40 millió eurós hitelkeretet is nyitottak a magyar Eximbanknál. A magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter hivatalosan azóta sem ítélte el a minszki rendőri terrort.
A magyar képviselők Navalnij mérgezéséről kijelentették az állásfoglalásban, hogy a felhasznált, a „novicsok-csoportba” tartozó mérget kizárólag állami tulajdonú katonai laboratóriumban fejleszthették ki, magánemberek nem juthattak hozzá. Ez pedig erősen arra utal, hogy a támadás mögött az orosz hatóságok állnak. Ha azonban mégis mást találna a vizsgálat felelősnek, az továbbra is azt jelenti, hogy Oroszország megsértette a nemzetközi jogi kötelezettségvállalásait. A képviselők hangsúlyozzák, hogy a Navalnij ellen megkísérelt merénylet az oroszországi ellenzéki hangok szisztematikus elhallgattatását célzó lépések sorába illeszkedik, célja pedig a szeptember 11–13-i oroszországi választások befolyásolása volt. A képviselők azonnali nemzetközi vizsgálatot kérnek a Navalnij-ügyben, Oroszországot együttműködésre felszólítva.
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója