Nagyvilág

Kis híján megfulladtak: Menekültek szabadították ki magukat egy hűtőkamionból

Published

on

Képünk illusztráció / Forrás: Shutterstock

Negyvenhárom illegális migráns kiszabadította magát egy szellőzés nélküli hűtőkamionból Ausztriában, Bécs közelében – derül ki az osztrák rendőrség közleményéből.

A teherkocsi Romániából indult útnak rakterében a szíriai, iraki és török nemzetiségű bevándorlókkal. Útközben egyszer sem álltak meg. A migránsok elmondása szerint egyre fogyott az oxigén a raktérben, többen rosszul lettek, elájultak, ezért hangosan dörömbölni és kiabálni kezdtek. A sofőr megállt egy autópálya pihenőnél. Az illegális bevándorlók ekkor – sajtóhírek szerint – egy csapóajtón át jutottak ki a kamionból. Többen közülük azonnal elszaladtak.

A kamion török sofőrjét a rendőrök őrizetbe vették.

Harmincnyolc illegális bevándorlót helikopterek és járőrök bevetésével elfogtak, 5-nek sikerült elmenekülnie. Vallomások szerint Romániába Törökországból érkeztek, és embercsempészeknek 6-8 ezer eurót – 2,1-2,8 millió forintot – fizettek fejenként. A migránsok úgy nyilatkoztak, életveszélyben érezték magukat a raktérben, ezért jeleztek a sofőrnek, hogy álljon félre.

Az osztrák sajtó szerint az eset emlékeztet a 2015-ben történt tragédiára, amikor 71 illegális migráns megfulladt egy teherautó zárt rakterében.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version