Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

A magyarok 15 százaléka elvesztette a munkáját a válság alatt

Létrehozva:

Drasztikusan nőtt azok száma, akiknek sokkal kevesebb pénzből kell megélniük a járványt követő válság miatt – derül ki a Publicus Intézet országos felméréséből, amit a Népszava kérésére augusztus utolsó hetében készített. 

Azt írják: A megkérdezettek 15 százaléka mondta azt, hogy elveszítette a munkáját a járványhelyzet következményeként. Több mint 20 százaléknak csökkent a munkaideje. 

A 60 év feletti munkavállalók több mint 60 százalékának csökkentették a bérét az elmúlt hónapokban. Legkevésbé a 30-44 év közöttiek fizetéséhez nyúltak hozzá.

Júniusban a lakosság 26 százaléka mondta azt, hogy kisebb-nagyobb mértékben csökkent a bevétele a válság hatására, most már a megkérdezettek 42 százaléka érzi így.

A megkérdezettek 69 százaléka szerint gazdasági válság van éppen Magyarországon. A válaszadók fele látja úgy, hogy már benne vagyunk a recesszióban, 30 százalék szerint még csak most jön a krízis. A kutatásból az is kiderült, hogy a kormánypártok szavazótábora kevésbé érzi a visszaesés következményeit: 64 százalékuk nyilatkozott így, az ellenzéki szavazók között mért 92 százalékkal szemben.

Legnépszerűbb cikkeink