Magyarország

Új Index-vezető: október végére fel fog állni a stáb 60 fővel 

Published

on

Sztankóczy András a Spirit FM-en beszélt a felmondáshullám történtekről és az Index körüli változásokról. 

Sztankóczy András az Index stratégiai igazgatója a Válaszonline-tól érkezett még júliusban az Index igazgatóságába, de – a nyári felmondáshullám után – ma már az Index vezető szerkesztője és stratégiai igazgatója – írja a 24.hu.

“Könnyebben megy a toborzás, mint három hete, de nem ez a világ legkönnyebb HR feladata” – mondta Sztankóczy a Spirit Fm-en a jelenlegi kihívásokról beszélve. Hozzátette, több jobboldali újságíró van az Indexnél most már, mint korábban. 

“Az nekem mindig problémám egy lappal, ha annak minden munkatársa egy kérdésről ugyanazt gondolja. Eltűntek a sokszínű szerkesztőségek. Ha van kihívás az Indexnél az az, hogy fel lehet-e építeni, hogy különböző világnézetű emberek tudnak-e egymással dolgozni.”

Balogh Ákos Gergely új főszerkesztő-helyettesről – aki korábban az orbanviktor.hu-t üzemeltette, de volt a Fidesz önkormányzati képviselőjelöltje is – azt mondta Sztankóczy András, hogy több honlapot vitt ő akkoriban. “Ez egy cég volt, az SZDSZ ifjúsági szervezetének is dolgozott. De igen, Ákos a Fidesz környékéről indult (…) de ma már nem tekinthető politika közeli személynek.”

Hozzátette, hogy ő nem egy baloldali liberális újságíró, de a Mandiner nem volt propagandaoldal. Balogh Ákos nem keveri össze a szerepeket, tudja, hogy ő most újságíró. Hangsúlyozta, hogy nem azért hívták ide, hogy a politikai irányát ő döntse el, neki rengeteg szervezési tapasztalata van.

A régebbi szerkesztőségről azt mondta Sztankóczy, hogy bár „szerettem és nagyon elismertem a régi Indexet”, az „nem volt hatékony.” Mint fogalmazott, “maga a szervezet elképesztően pazarló volt.”

Szerinte a főgond az volt, hogy nem lehetett hozzányúlni a struktúrához, „mert mindenféle külső javaslatot támadásnak fogtak fel.” Ez egy „állandó probléma volt: hogy a kiadó bármit kért, mindig úgy vették, mint a sajtószabadság elleni támadás.”

Azt is mondta az új vezető szerkesztő, hogy drasztikus olvasottsági esésről „nem lehet beszámolni.” Hozzátette: most már 40 fő felett vagyunk, „október végére teljesen fel fog állni a stáb, 60 fővel.” Sztankóczy András magáról azt mondta, hogy ő nem NER-es. „Újságíró vagyok, negyed évszázada.” Visszaemlékezett, hogy szörnyű volt „az első két hét. (…) Próbáltam minél többet megmenteni az Indexből.” A beszélgetés elején azt is mondta, hogy nem gondolta, hogy „ez lesz az egészből.”

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version