Nagyvilág
Tudományos szenzáció: klónozott Przsevalszkij-csikó született Texasban
Klónozott Przsevalszkij-csikó született egy texasi állategészségügyi létesítményben. Ez a faj a vadonban már teljesen kihalt.
Először sikerült klónozni a vadonban már szinte teljesen kihalt faj egy példányát. A Przsevalszkij-lovak már negyven éve csaknem kizárólag állatkertekben élnek. „A csikó születése megnövelte a veszélyeztetett vadon élő állatok genetikai megmentésének esélyeit. A fejlett szaporítási technológiák, beleértve a klónozást is, megmenthetik a fajt, lehetővé téve számunkra a genetikai sokféleség helyreállítását” – fogalmazott Ryan Phelan, a Revive & Restore természetvédelmi szervezet igazgatója. A szervezet biztosította a biotechnológiát a klónozáshoz, amelyben a San Diegó-i állatkert és a ViaGen Equine működött közre.
A klónozáshoz használt DNS-t 1980-ban fagyasztották le a San Diegó-i állatkertben. A ló, amelynek DNS-ét a klónozáshoz használták 1975-ben született Nagy-Britanniában, és 1978-ban került az Egyesült Államokba, ahol 1998-ig élt.
Az augusztusban született csikó a Kurt nevet kapta Kurt Benirschke előtti tisztelgésül. A tudós indította azt az állatmegőrzési programot, amely a több ezer állatfaj sejtjeit és DNS-ét tároló Frozen Zoo (Fagyasztott állatkert) létrehozásához vezetett a San Diegó-i állatkertben.
Kurt az állatkert szafariparkjába kerül majd, amikor már elég nagy lesz ahhoz, hogy szaporodjon.
Bob Wiese, az állatkert tudósa hangsúlyozta, hogy a csikó a faj genetikailag egyik legértékesebb egyede lehet.
A vadlófaj Nyikolaj Przsevalszkij orosz tábornokról kapta a nevét, aki az 1880-as években készített leírást róla. Az ázsiai vagy mongol vadló, valamint takhi néven is emlegetett alfaj jellegzetessége, hogy sohasem háziasították.
(MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!