Nagyvilág

A jordániai menekülttáborokat is elérte a koronavírus, az ENSZ segít a megfékezésben

Published

on

Múlt héten igazolták az első fertőzéses eseteket – közölte a szervezet szombaton.

Az UNHCR három fertőzéses esetet erősített meg Jordánia legnagyobb, szíriaiakat befogadó táborában, Zatariban, a szíriai határ közelében, valamint két másikat egy hasonló, de kisebb táborban, Azrakban.

Ez az első alkalom, hogy megjelent a koronavírus a két, mintegy 120 ezer embert befogadó táborban azóta, hogy a járvány idén márciusban felütötte a fejét a királyságban.

Dominik Bartsch, az UNHCR képviselője Jordániában kijelentette, hogy a héten regisztrált esetek nyilvánvalóan aggasztóak egy emberekkel zsúfolt helyen, ahol a létkörülmények nem nagyon teszik lehetővé a járvány idején szükséges távolság megtartását.

Megjegyezte: azokat, akiknél kimutatták a fertőzést, egy olyan elkülönítőbe küldték, melyet az ammáni kormány hozott létre a Holt-tenger közelében. A hozzátartozókat saját táborukban helyezték karanténba.

A jordániai egészségügyi minisztérium vírustesztek ezreit végezteti el, miközben korlátozta a ki- és belépést a táborokba, valamint kiképezte a személyzetet a betegség kezelésére.

A hónap eleje óta országszerte ugrásszerűen megnőtt a betegek száma.

Jordánia egyike azon államoknak, amelyek a legtöbb, a szíriai polgárháború elől elmenekült embernek adnak otthont. Mintegy 650 ezer regisztrált szíriai menekült él a hásemita királyságban.

(MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version