Nagyvilág

Szuperterjesztő motorosok – 267 ezren kapták el a koronavírust egy motoros találkozó miatt

Published

on

Kutatók szerint 267 ezer fertőzés róható egyetlen fesztivál rovására az Egyesült Államokban. A motoros találkozón 460 ezren vettek részt és leginkább semennyire sem tartották be a távolságtartás szabályait.

Az amerikai Sturgis-ben tartott híres-hírhedt Harley-Davidson-os motoros találkozó lehetett az Egyesült Államok legnagyobb Covid-bulija – állapították meg a San Diego-i Állami Egyetem egészségügyi oktatási központjának kutatói új tanulmányukban. Idén nyolcvanadszor rendezték meg a világ talán legnagyobb motoros találkozóját, amely tíz napon át tartott (augusztus 7-16), és mintegy 460 ezren vettek rajta részt. A mindössze hétezer lelket számláló dél-dakotai kisváros lakóinak többsége, illetve járványügyi szakértők ellenezték az idei buli megrendezését a koronavírus miatt, de a város vezetése nem tudta kihagyni az óriási üzleti lehetőséget. Több mint egy hónap elteltével már a szuperterjesztés iskolapéldájaként tekintenek rájuk – írja a Magyar Hang.

A CNN szeptember másodikán jelentette be, hogy egy minnesotai kórházban elhunyt a Sturgis-i találkozó egyik hatvan év körüli résztvevője, ő az első egyébként, aki kifejezetten az eseményen összeszedett vírusba halt bele. A tanulmány szerzői azonban sokkal sokkolóbb állítást tesznek: szerintük a tíznapos fesztivál csaknem 267 ezer koronavírus-fertőzésért felelős, miután az ország minden tájáról odasereglett motorosok szanaszét hordták a kórt. Becslésük szerint az amerikai egészségügynek 12,2 milliárd dollárjába fog kerülni a fertőzöttek kezelése. (Egy beteg kórházi kezelése átlagosan 46 ezer dollár.) 

A kutatók azért kezdték el tanulmányozni a Sturgis-i találkozót, mert a járvány kitörése óta ez volt az egyik legnagyobb létszámú esemény, amelyet az Egyesült Államokban rendeztek. Emellett épp az a típusú rendezvény volt, amelytől óva intett az amerikai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ. Tíz napon át sokszínű, nagy tömeg tolongott egy helyen, tele olyan emberekkel, akik nem törődtek a távolságtartással és a maszkviseléssel – pont ilyen egy igazi szuperfertőző rendezvény, amelyről a kutatóknak eddig csak elméleteik voltak, hiszen az idei nyári olimpiát elhalasztották, a nagy mekkai zarándoklatot pedig szigorú járványügyi korlátozások között tartották meg.

A Sturgis-i találkozót számos koncert, élő produkció, boxmeccs, kiállítás, motorverseny és -bemutató színesítette. A szervezők lényegében a résztvevők személyes döntésére bízták, mennyire tartják be a járványügyi óvintézkedéseket, a tapasztalat szerint csak nagyon kevesen hordtak maszkot, és a távolságtartás sem volt jellemző.

A tudósok matematikai modellek alapján számolták ki, hogy országos szinten összességében több mint 266 ezer új fertőzés köszönhető a találkozónak, ez 19 százaléka az augusztus 2-a és szeptember 2-a között az USA-ban regisztrált új fertőzésnek (1,4 millió eset). 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version