Magyarország

Az autóklub felmérte, hogy az embereknek nem tetszenek az autóellenes intézkedések

Published

on

Online mérte fel a közvéleményt a Magyar Autóklub, és arra jutott, az embereknek nem tetszenek a budapesti autóforgalmat csökkentő intézkedések.

A járványidőszakban a Főváros intenzív közlekedési átalakításokba kezdett. Biciklisávok kerültek kijelölésre, közlekedés elől lezárt területek bővítésével folyik a kísérletezés, különféle sebességcsökkentési koncepciók kerültek napvilágra, ugyanakkor az M0 körgyűrű bezárásról, P+R parkolók létesítéséről, infrastruktúrajavítási tervekről nem hallani, írja az Autóklub közleménye.

A Magyar Autóklub széleskörű online felmérést végzett a Főváros közlekedésfejlesztési terveivel kapcsolatban, a vélemények megismerése érdekében. A kérdőívre 11 184 organikus kitöltés érkezett. A felhívás, illetve a kérdőív megjelent különböző médiafelületeken, kerékpáros és autós portálokon egyaránt, azt célozva, hogy minden közlekedő csoport véleménye teret kapjon.

A felmérésből kiderült, hogy a kitöltők többsége nem támogatja a sebességhatárok egységes csökkentését, sokkal inkább a differenciált csökkentés mellett teszik le a voksukat, főleg azokon az útszakaszokon, ahol azt a baleseti statisztikák is egyértelműen indokolják. A kérdőívből az is látható, hogy a válaszadók nem támogatják a pesti rakpart és a Lánchíd lezárását az autós forgalom elől.

Az eredmények megerősítették a Klubot abban, hogy helyes úton jár. Az autós társadalom empátiával közelíti meg az intézkedéseket, de nem mondhat le a feltételrendszer előzetes, vagy minimum párhuzamos kialakításáról

Részletek a www.autoklub.hu oldalon.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version