Nagyvilág

Két ellenzékinek is kellett hagyni Fehéroroszországot

Published

on

Nem önszántából hagyta el Fehéroroszországot az a két fehérorosz ellenzéki, aki kedd hajnalban lépte át az ukrán határt. Mindezt ők maguk erősítették meg kedd este Kijevben tartott sajtótájékoztatójukon.

Anton Radnenkav és Ivan Kravcav az Interax-Ukrajina hírügynökség jelentése szerint elmondta: előző nap vették őket őrizetbe Marija Kalesznyikava ellenzéki vezető házában, ahová utóbbi eltűnése után mentek, hogy kiderítsék, valóban elrabolták-e őt.

Kravcav szavai szerint ők ketten csak „mellékszereplők” voltak, a hatóságok célja az volt, hogy Kalesznyikavát eltávolítsák az országból. „A fő feladat, amennyire megértettem, éppen az volt, hogy Marija Kalesznyikava külföldre kerüljön, és ez érthetetlen médiahátteret teremtsen. Ebben az értelemben ennek a feladatnak az eszközei voltunk, vagyis nem személyesen hozzánk kapcsolódott, hanem Marija személyéhez és ahhoz a tekintélyhez, amelyet a társadalomban élvez” – fogalmazott Kravcav. Hozzátette: ezért az volt az elképzelés, hogy ők hárman egy autóban ülve áthajtanak Ukrajnába a határon.

Radnenkav elmondta, hogy míg ők ketten az autóban ültek, meghozták Kalesznyikavát. „Elég zajosan történt, vagyis hallani lehetett, hogy erővel vonszolják, hogy ellenáll. Erőszakkal a hátsó ülésre lökték (…) Azt kiabálta, hogy nem megy sehova. Amikor a kocsiban ült és meglátta az útlevelét elöl, azonnal elvette, és apró darabokra tépte. Majd fogta ezeket a darabokat, összegyűrte és kidobta az ablakon azoknak az ismeretlen fiataloknak, akik körülvették az autót” – mesélte el a történteket Radenkav.

Arra a kérdésre, hogy ők ketten miért nem cselekedtek hasonlóképpen, azt válaszolta, hogy ő nem tudta erre elszánni magát. „Marija egy nagyon erős ember, csodálom őt. Ez egy erős cselekedet volt, amelyről ő döntött. Ezért ő az ellenzék egyik vezetője, én pedig sajtótitkár vagyok” – tette hozzá Radenkav.

Megerősítette, hogy mindkettejüknek van már tartózkodási engedélyük Ukrajnában, amelyet egy rendezvényeket szervező nonprofit szervezet önkénteseiként kaptak meg korábban. Azt nem árulta el, mely szervezetről van szó. Kijelentették ugyanakkor, hogy nem terveznek politikai menedéket kérni Ukrajnában.

Marija Kalesznyikava hollétével kapcsolatban azt feltételezték, hogy vagy egy fehérorosz határörsön tartják fogva őt, vagy az állambiztonsági szolgálat őrizetében van.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version