Magyarország

Schmidt Mária szerint az idősebb tanárok nem kellenek az SZFE-re

Published

on

A Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) a ’70-es évektől kezdve kisajátította magának egy baráti társaság – rokonok, üzletfelek –, és ezek „ülnek rajta” a mai napig – mondta Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója hétfőn a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az igazgató szerint ez a helyzet bezártságot és az „új impulzusoknak” való nyitottság kizárását jelenti.

„Tehát megdöbbenve vettem tudomást arról, hogy bejelentik sorra olyan színházi rendezők, meg olyan, az egyetemen tanító emberek a távozásukat, akik 76-77 évesek. Nem is tudom, hogy miért vannak még ott” – fogalmazott Schmidt Mária.

Szerinte azzal nincs gond, ha egy ilyen korú tanár egyszer-egyszer tart egy előadást, de, hogy ő tanítsa a művészeket a 21. században, alapvető kérdéseket vet fel.

Hozzátette, nem hiszi el, hogy egy olyan színművészeti egyetemre lenne szükség Magyarországon, amelyik a ’70-es években „kapott utoljára fényt”.

Szerinte az egyetem a nemzeti kérdéssel szemben távolságot tart, hiszen senkit nem enged be, ami azt jelzi, hogy ott csak kizárólagosságokban gondolkodnak.

Elmondta azt is, a világ számos pontján magánképzés formájában oktatják a színészeket, s azon is érdemes elgondolkodni, hogy van-e értelme az állami finanszírozásnak Magyarországon.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version