Nagyvilág

Djokovic a nyolcaddöntőben

Published

on

Különösebb megerőltetés nélkül jutott a legjobb 16 közé Novak Djokovic az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

A világelső szerb játékos mindössze 1 óra 45 percet töltött a pályán a német Jan-Lennard Struff elleni mérkőzésén, és három szettben összesen hét gémet vesztett.

A tervezetthez képest mintegy háromórás késéssel kezdődött meg a német Alexander Zverev és a francia Adrian Mannarino találkozója. Utóbbit ugyanis New York állam illetékes egészségügyi hatósága nem akarta engedni játszani, mivel korábban érintkezésben volt a koronavírusos Benoit Paire-rel. A városi hatóság előzőleg már megadta az engedélyt, végül megrendezhették az összecsapást, melyet Zverev négy szettben nyert meg.

Meglepetsére búcsúzott a negyedik helyen kiemelt görög Sztefanosz Cicipasz, aki négy és fél órás csatában maradt alul Borna Coriccsal szemben. A horvát játékos – Cicipasz 2-1-es szettelőnyénél – 5-1-es hátrányban volt a negyedik játszmában, de fordítani tudott úgy, hogy közben hat meccslabdát hárított.    

Szombaton pályára lép a harmadik fordulóban Fucsovics Márton is, aki az amerikai Frances Tiafoe ellen közép-európai idő szerint 20.30 körül kezd.

 

    Eredmények:

    férfiak:

  1. forduló (a 16 közé jutásért):

    ———————————

Djokovic (szerb, 1.)-Struff (német, 28.) 6:3, 6:3, 6:1

Coric (horvát, 27.)-Cicipasz (görög, 4.) 6:7 (2-7), 6:4, 4:6, 7:5, 7:6 (7-4)

Zverev (német, 5.)-Mannarino (francia, 32.) 6:7 (4-7), 6:4, 6:2, 6:2

Shapovalov (kanadai, 12.)-Fritz (amerikai, 19.) 3:6, 6:3, 4:6, 7:6 (7-5), 6:2

Carreno (spanyol, 20.)-Berankis (litván) 6:4, 6:3, 6:2

Thompson (ausztrál)-Kukuskin (kazah) 7:5, 6:4, 6:1

    korábban közölt pénteki eredmények:

Goffin (belga, 7.)-Krajinovic (szerb, 26.) 6:1, 7:6 (7-5), 6:4

Davidovich Fokina (spanyol)-Norrie (brit) 7:6 (7-2), 4:6, 6:2, 6:1

    

  1. forduló (a 32 közé jutásért):

    ——————————–

Moutet (francia)-Evans (brit, 23.) 4:6, 6:3, 7:6 (7-5), 7:6 (7-1)

 

    nők:

  1. forduló (a 16 közé jutásért:)

    ———————————

Kvitova (cseh, 6.)-Pegula (amerikai) 6:4, 6:3

Kontaveit (észt, 14.)-Linette (lengyel, 24.) 6:3, 6:2

Rogers (amerikai)-Brengle (amerikai) 6:2, 6:4

       korábban közölt pénteki eredmények:

Oszaka (japán, 4.)-Kosztyuk (ukrán) 6:3, 6:7 (4-7), 6:2

Martic (horvát, 8.)-Gracseva (orosz) 6:3, 6:3

Kerber (német, 17.)-Li (amerikai) 6:3, 6:4

Putyinceva (kazah, 23.)-Szasznovics (fehérorosz) 3:6, 6:2, 6:1

Brady (amerikai, 28.)-Garcia (francia, 32.) 6:3, 6:3

 

  1. forduló (a 32 közé jutásért):

    ——————————–

    korábban közölt pénteki eredmények:

Mertens (belga, 16.)-Sorribes (spanyol) 6:3, 7:5

McNally (amerikai)-Alekszandrova (orosz, 21.) 4:6, 6:3, 7:6 (7-2)

Swiatek (lengyel)-Vickery (amerikai) 6:7 (5-7), 6:3, 6:4


(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version