Magyarország
Pintér Béla: „Akit Vidnyánszky Attila el akar pusztítani, azt el is fogja”
A rendező szerint nem mindegy, hogyan veszítenek, de kezet nem csókolnak a hóhérnak.
Interjút készített az ATV Híradója Pintér Béla független színházi rendezővel, aki szerint „akit Vidnyánszky Attila el akar pusztítani, azt el is fogja. Mindenki, aki ellene bármiféle harcot folytat az el fogja veszíteni, azonban nem mindegy, hogy hogyan veszítik el, ha úgy tetszik, veszítjük el ezt a harcot” – mondta az ATV-ben a rendező, hozzátéve: „hiába várja el a hóhér, hogy majd a vérpadon megcsókoljuk a kezét, ezt hiába várja”. Szerinte erre szép példa a színművészetis diákok ellenállása.
A 444 emlékeztetett Pintér Béla a kultúrtörvény elleni tüntetésen elmondott beszédére, amelyben azt mondta: „hát, kedves fideszes honatyák és kultúrprominensek, akkor ezentúl is hozzánk fogtok színházba járni? Idáig is hozzánk jöttetek, ha nevetni és sírni akartatok, mert pontosan tudjátok, hogy a színház alapvetően kritikus, ellenzéki, vagy ha nem az, akkor kurva unalmas és hazug.”
Vidnyánszky Attila szerint viszont nemzeti, keresztény elveket valló művészeket kell odarakni tanítani az SZFE-re, mert most nincs ott egy sem, filmeket pedig „Zrínyi Ilonáról, 1956 csodájáról és a család szentségéről” kell forgatni. Ami pedig a diákokat illeti, ők Vidnyánszky szerint „a politikai pártok eszközei”.
ATV/444.hu
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!