Nagyvilág

Megint Mohameddel gúnyolódott a Charlie Hebdo

Published

on

Több ezren tüntettek pénteken Pakisztánban az ellen, hogy a Charlie Hebdo című francia szatirikus lap ismét publikálta a Mohamed prófétából gúnyt űző karikatúrákat  írja az MTI.

Az iszlámábádi kormány élesen bírálta a francia lap döntését. Irán pedig provokációnak nevezte a gúnyrajzokat, amelyeket a 2015-ös párizsi terrortámadások segítőinek szerdán kezdődött perével egyidejűleg tett ismét közzé a Charlie Hebdo.

„Nyomatékos üzenetet kell küldenünk a franciáknak, hogy nem fogjuk eltűrni ezt a tiszteletlenséget szeretett prófétánk ellen” – hangoztatta Mohammad Anszári, a kelet-pakisztáni Lahor városában tartott megmozdulások egyik résztvevője. A tiltakozóakciókat a Tahrik-i-Labbaik (TLP) radikális iszlamista párt vezeti, amely már korábban is képes volt nagyszabású és gyakran erőszakba torkolló tüntetéseket szervezni istenkáromlás állítólagos esetei miatt.

Az iszlám ugyanis tiltja, hogy a prófétákról ábrázolást készítsenek. A vallás megsértése pedig akár halálbüntetéssel is végződhet az istenkáromlásra vonatkozó szigorú pakisztáni törvények értelmében.

Sah Mahmúd Kuresi pakisztáni külügyminiszter még a tüntetések előtt azt írta Twitter-oldalán, hogy a Mohamed-karikatúrák célja „megsérteni a muszlimok milliárdjainak érzelmeit”.

Irán szintén sértésnek minősítette az első alkalommal egy dán lapban megjelent gúnyrajzokat a világ muszlimjai számára. A teheráni külügyminisztérium csütörtöki esti állásfoglalásában leszögezte: „teljességgel elfogadhatatlan” Mohamed és más próféták tiszteletlen ábrázolása.

Szerdán Párizsban kezdődött meg a 2015 januárjában elkövetett véres dzsihadista támadásokkal összefüggésbe hozható vádlottak pere.

Tizennégy ember áll bíróság előtt, akiket különböző mértékben gyanúsítanak azzal, hogy logisztikai támogatást nyújtottak annak a három elkövetőnek, akik néhány nap leforgása alatt tizenhét embert gyilkoltak meg. A Charlie Hebdo szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségében tizenkét embert öltek meg, és tizenegyet megsebesítettek. Agyonlőttek továbbá egy rendőrt, majd egy kóser élelmiszerboltban zsidó túszokat ejtettek, s közülük négyet megöltek.

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version