Magyarország
Ismét veszélyben az idősotthonok – már vannak fertőzöttek
A Kamaraerdei Úti Idősek Otthona egyik munkavállalójának pozitív PCR-tesztje után a kontaktkutatás két ellátott esetében mutatott ki koronavírus-fertőzést, mindkét tünetmentes lakót kórházba szállították – közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
Az érintett munkavállaló augusztus végén dolgozott utoljára az idősotthonban, majd utolsó munkanapját követően telefonon jelentette be, hogy nem érzi jól magát, ezért a vezetőápoló otthonmaradásra és otthonában végzett tesztelésre utasította. Mivel a PCR-teszt koronavírus-fertőzést mutatott ki, az intézmény azonnal kontaktkutatást végzett, 30 lakó és 3 dolgozó azonnali szűrését rendelték el – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Mint írták, két, egy szobában lakó ellátott esetében lett pozitív a teszt, őket kórházba szállították, eddig tüneteket nem mutattak.
Az intézményvezető a járványügyi hatósággal egyeztetve a kontaktszemélyeken túl az érintett részleg összes lakójának és dolgozójának szűrését elrendelte.
A Főpolgármesteri Hivatal kiemelte: a Kamaraerdei úti intézményben, miként az összes fővárosi fenntartású idősotthonban, a főpolgármester júniusi utasításának megfelelően biztosított az izoláció, a fertőtlenítés, a védekezéshez szükséges eszközök rendelkezésre állnak.
A fővárosi fenntartású idősotthonokban érvényben van a látogatási tilalom.
A fővárosi önkormányzat a saját intézményeiben a járvány második hullámára készülve több ezer tesztet tartalékolt, eddig 24 ezer, a közeljövőben pedig újabb 12 ezer tesztet végeznek el – olvasható a közleményben.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!