Nagyvilág

Választási plakát miatt tagadta meg a sofőr a buszvezetést

Published

on

Tomáš Anderle a beteg gyerekek ellen uszító plakátja mellett / Fotó: Azonnali, TA, Facebook

A két autista gyereket nevelő cseh sofőrnek nem tetszett.

Brünnben a helyi szélsőjobboldal szenátorjelöltje az integrált oktatás ellen kampányol. Miután egy buszsofőr közölte, hogy ő olyan buszt, amin ez a plakát is szerepel, nem fog vezetni, a város konzervatív polgármestere is melléje állt – számolt be a történetről az azonnali.hu.
A cseh szélsőjobboldali Szabadság és Közvetlen Demokrácia Párt (SPD) brnói (brünni) buszokon plakátokon tiltakozik a beteg gyerekekkel közös integrált oktatás ellen.

Az egyik helyi buszsofőrt, akinek két gyereke is autista, ez annyira felháborította, hogy közölte: nem hajlandó azt a buszt vezetni, amin ilyen plakát szerepel.

Amikor Josef Prokeš brnói (brünni) autóbuszsoför vasárnap reggel munkába indult, megdöbbenve látott egy buszt: annak hátsó részén ugyanis a szélsőjobboldali Szabadság és Közvetlen Demokrácia szenátorjelöltjének, Tomáš Anderlének plakátja szerepelt, rajta a felirattal: „egészséges oktatás inklúzió nélkül”. A jelszó arra utal, hogy Csehországban vita indult az inkluzív oktatásról – tehát, hogy a testi és/vagy értelmi fogyatékkal élő gyerekek „egészséges” társaikkal közösen tanulhassanak-e –, és az SPD a kérdésben az elutasítás pártján áll.

Prokešnek két gyereke is autizmus-spektrumzavarral küzd – az egyik lánya mégis jól beilleszkedett már egy inkluzív osztályba –, azaz nagyon felháborította az SPD reklámja. Amint a szlovák DenníkN napilap cseh kiadásának elmondta: 16 éve buszsofőr a morva városban, és tudja, hogy nincs joga politikai reklámokat felülbírálni, de egy olyan buszt, amin a beteg gyerekek ellen heccelő plakát szerepel, nem hajlandó vezetni – ezt azonnal jelezte is a munkahelyén.

A brnói (brünni) közlekedési vállalat először igazolatlan hiányzásként akarta volna elkönyvelni alkalmazattjuk tettét, de végül a város polgármestere, a jobboldali, EU-kritikus ODS-hez tartozó Markéta Vaňková védelmébe vette a buszsofőrt, akit nem fog retorzió érni – sőt, az SPD inklúzióellenes plakátjaival eleve nem járhat busz a városban.

 

A szélsőjobboldali szenátorjelölt ezzel szemben szankciókat követelt a buszsofőrrel szemben, mert szerinte ha ő fizetett azokért a reklámokért, akkor a közlekedési vállalat minden dolgozójának kötelessége elfogadni azokat. Vaňková viszont úgy látja: mivel a buszok a város tulajdonát képezik, joga van eldönteni, mi szerepelhet azokon, és mi nem – márpedig a jobboldali politikus a buszsofőr mellé állt.

Ahogy több más cseh városban, Brnóban (Brünnben) is október 3-án szenátorválasztás lesz, itt indul Anderle az SPD jelöltjeként.

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version