Nagyvilág

Tajvan új útlevelet ad ki, hogy ne keverjék össze Kínával

Published

on

A tajvani kormány szerdán bemutatta a sziget új útlevelének borítóját.

Az új útlevél borítóján megnövelték és megvastagították a Tajvan feliratot, míg a sziget hivatalos neve, a Kínai Köztársaság betűméretét jelentősen csökkentették. A megváltozott dokumentum jövő januártól kerül használatba.

Ting Ji-ming kormányszóvivő sajtótájékoztatóján azt mondta: az új kinézetről júliusban határozott a helyi törvényhozás, amely el akarja kerülni, hogy a tajvani állampolgárokat külföldön összekeverjék a kínaiakkal. Joseph Vu tajvani külügyminiszter hozzátette: a kiemelt Tajvan felirat megkönnyíti a külföldi hatóságoknak, hogy beazonosítsák, honnan érkezett az útlevél tulajdonosa.

Vu emlékeztetett, hogy az új koronavírus-járvány kezdete óta sok ország beutazási korlátozásokat léptetett életbe, és szigorított a határellenőrzésen. Az útlevél megváltoztatásának az a célja, hogy a tajvani állampolgárokat véletlenül se kínaiként azonosítsák be.

A helyi törvényhozók hasonló indokkal azt is követelték, hogy nevezzék át a China Airlines tajvani légitársaságot, és használjanak megkülönböztető jelképeket a repülőgépeken. Lin Csia-lung tajvani közlekedési miniszter elmondta, hogy tárgyalnak a változtatásokról.

Tajvan önálló vezetéssel rendelkezik, de Kína saját részeként tekint az 1949-ben elszakadt szigetre. Tajvan mindössze 14 országgal és a Szentszékkel ápol formális diplomáciai viszonyt.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version