Nagyvilág

Ismét jóváhagyta a mobilfelhasználók követését lehetővé tévő törvénymódosítást a pozsonyi parlament

Published

on

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / Pesti Hírlap.

A koronavírus-válságra hivatkozva elfogadott törvénymódosítás lehetővé teszi a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) számára, hogy a mobilfelhasználók tudta és engedélye nélkül megismerje tartózkodási helyüket. 

A módosítást előterjesztő kormánykoalíció azzal indokolta a változtatást, hogy ezen adatok alapján akarják majd ellenőrizni, hogy a külföldről, pontosabban „vörös”, vagyis nem biztonságos kategóriába sorolt országokból hazatérők betartják-e a rájuk vonatkozó karanténintézkedéseket.

A vitatott jogszabályt, amelyre már júliusban rábólintott a szlovák parlament, Zuzana Caputová államfő megvétózta. Most a parlament ezt a vétót bírálta felül: a törvénymódosításra a 150 fős pozsonyi törvényhozás 84 kormánykoalíciós képviselője voksolt igennel, az ellenzék összes jelen lévő képviselője, szám szerint 41-en pedig nemmel.

A parlament legnagyobb ellenzéki pártja, a Robert Fico vezette Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD), amely alkotmányellenesnek és pontatlannak tartja a jogszabályt, már előre jelezte, hogy elfogadása esetén alkotmánybírósághoz fordul, és kérni fogja hatályba lépésének felfüggesztését is. A kihirdetésével egy időben hatályba lépő jogszabály jövője így igencsak kérdéses. Annál is inkább, mert a kormánykoalíció már tavasszal elfogadott egy hasonló tartalmú jogszabályt, amelynek hatályba lépését az alkotmánybíróság felfüggesztette, később pedig alaptörvénybe ütközőnek minősítette. 

A törvénymódosítás miatt nem kevés kritika érte Igor Matovic kormányát, amely több más, az elmúlt napokban hozott – a koronavírus terjedésével indokolt – intézkedés miatt is bírálatok kereszttüzébe került. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version