Nagyvilág

Abszolút hiánypótló: okosbölcsőt fejlesztettek a szülők kedvéért

Published

on

Képünk illusztráció / Forrás: Pixabay

„Okosbölcsőt” fejlesztett ki a babák álomba ringatására egy házaspár, hogy segítse a szülők éjszakai alvását.

A mesterséges intelligencián alapuló fejlesztés babafigyelő, ringató, mózeskosár és bölcső is egyben.

„Nem a csecsemőkkel kapcsolatos tennivalók fárasztják ki a szülőket, hanem az alváshiány” – mondta Radhika Patil, a Cradlewise vállalat elnöke, aki férjével, Bharath Patillal közösen álmodta meg a speciális bölcsőt.

Egy közelmúltbeli tanulmány szerint az újdonsült édesanyák átlagosan egy órát veszítenek az éjszakai alvásidejükből, és akár hat évbe is telhet, mire visszaállnak a terhesség előtti alvásmennyiségükre.

A Patil házaspár első gyerekük születésekor alkotta meg a Cradlewise okosbölcsőt, egy szabadalmazott ringatógépezet, valamint a baba megfigyelésére szolgáló és egy okostelefon-alkalmazáshoz kapcsolódó kamera ötvözésével.

„Van tehát egy babafigyelőnk, amely a gyereket nézi és észleli az ébredés korai jeleit, valamint beindítja a ringatást is” – magyarázta Radhika Patil, megjegyezve, hogy a korai észlelés a kulcs, ugyanis minél előbb észreveszik a szülők, hogy a gyerek ébredezik, annál könnyebb őt visszaaltatni.

A mesterséges intelligencia megjegyzi a baba alvási szokásait, figyeli a légzését, a mozgását, és hogy mennyi ringatásra van szüksége a visszaalváshoz. A bölcső továbbá egy zenekönyvtárral is rendelkezik.

Az okosbölcsőt egészen kétéves korig lehet használni. A pár reményei szerint a már előrendelhető termék október végén kerül a piacra 999 dollárért (302 ezer forint). (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version