Nagyvilág

Dánia tiltakozik az orosz légtérsértés miatt

Published

on

A dán védelmi miniszter „elfogadhatatlannak” minősítette kedden, hogy az orosz légierő egyik katonai repülőgépe megsértette az ország légterét egy nemrég tartott NATO-hadgyakorlat alatt, és közölték, hogy az ügyet felvetik az orosz hatóságoknál, hogy ne ismétlődhessen meg.

„A dán légtér megsértése teljességgel elfogadhatatlan” mondta Trine Bramsen tárcavezető a DR és a TV2 hírszolgáltatóknak, de azt is megjegyezte, hogy „az ilyen események ritkák voltak eddig”.

A miniszter kijelentésének a kiváltó oka az volt, hogy az előző nap a NATO közölte: egy amerikai B52-es bombázót egy orosz Szu-27-es vadászgép „befogta”, vagyis a fegyverei hatótávolságában megközelítette a nemzetközi légtérben, a Balti-tenger fölött. Az orosz harci repülőgép követte az amerikai bombázót még a dán légtéren belül is, Bornholm szigete közelében.

A még pénteken történt esemény „egy NATO-tagállam légterének súlyos megsértése volt” közölte a katonai szövetség.

„Ez az incidens megmutatta, hogy Oroszország nem tartja tiszteletben a nemzetközileg elfogadott szabályokat, és egy (NATO) szövetséges nemzet területi szuverenitását. Éberek vagyunk azonban, és készek, felkészültek arra, hogy biztosítsuk a NATO légterét” hangsúlyozta Jeff Harrigian tábornok, a szövetség közös légi erejének a parancsnoka.

Az incidens során felszálltak a dán légierő F-16-os vadászgépei, de összecsapásra nem került sor, mert az orosz harci repülőgép visszafordult, mielőtt a dánok fegyvereinek a hatótávolságába került volna.

Az amerikai B52-es öt másik társával közösen az Allied Sky (szövetséges égbolt) nevű hadgyakorlaton vett részt, amelyben a tagállamok mintegy 80 harci repülőgépe működött együtt.

Orosz részről tagadták a dán légtér megsértéséről szóló jelentést. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version