Nagyvilág

A szaúdi király leváltotta az ország egyik legfontosabb katonai vezetőjét

Published

on

Szalmán bin Abdel-Azíz, Szaúd-Arábia uralkodója egy királyi rendelettel elmozdította a posztjáról a jemeni lázadók ellen vívott harcokat vezénylő tábornokot, és korrupciós vizsgálatot indított ellene – jelentette az SPA hivatalos szaúdi hírügynökség.

Fahad bin Turki bin Abdel-Azíz tábornok, a királyi család tagja volt az Irán támogatását élvező húszi lázadókkal szemben felállt arab koalíciós erők parancsnoka 2018 februárja óta. Nyugalmazását és a vizsgálat megindítását a hétfőn született rendelet tartalmazza. Vele együtt leváltották és vizsgálat alá helyezték a fiát, az al-Dzsúf északnyugati szaúd-arábiai régió eddigi helyettes kormányzóját is.

A leváltásokat Mohamed bin Szalmán trónörökös kezdeményezte „a védelmi minisztériumban megfigyelt gyanús pénzügyi műveletek” miatt – közölte a rendelet, hozzátéve, hogy a korrupcióellenes hatóság (Nazaha) fedte fel a tábornokhoz és a fiához kapcsolódó ügyet.

A tájékoztatás szerint négy másik katonatiszt ellen is vizsgálatot indítottak. Az nem derült ki, hogy elrendelték-e valamelyikük letartóztatását.

Jemenben 2014 óta belháború folyik a Szaúd-Arábia által segített kormány és az iráni támogatást élvező húszi lázadók között, akik megtorlásként gyakran támadják rakétákkal és drónokkal a harcokba beavatkozó szomszédos országot. Ilyen támadás kedden is volt, de a bombákkal megrakott pilóta nélküli repülőgépet semlegesítették a szövetséges arab erők – jelentette az SPA. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version