Nagyvilág

Véget értek a nyári táborok

Published

on

Minden eddiginél több, nyolcvanezer gyermek vett részt a napközis Erzsébet-táborokban idén nyáron – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken, az utolsó tábori napon.

Novák Katalin kiemelte, hogy nyolcszáz településen szerveztek táborokat, amelyekre a kormány kétmilliárd forintot fordított.

A részt vevő gyerekek negyven százaléka hátrányos helyzetű volt, a legtöbb tábor Szabolcs-Szatmár-Bereg, Fejér, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyében volt. A gyerekek többsége kisiskolás volt: a 7-10 éves korosztályból 53 ezren táboroztak idén – ismertette a részleteket.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy minden jelentkezőt fogadtak a táborok.

Elmondta: a gyerekek júliusban és augusztusban reggel 8-tól délután 5 óráig jelképes, 100 forintos összegért vehettek részt a táborokban, ahol biztosítva volt a napi négyszeri étkezés a diétás igényekre tekintettel, és sajátos nevelési igényű gyerekeket is fogadtak.

A koronavírus-járvány miatt minden táborban ellenőrizték a higiénés szabályok betartását, a rendszeres fertőtlenítést, s hogy egy csoportban az előírásnak megfelelően maximum 20 gyerek tartózkodik-e. A táborozók sok időt töltöttek a szabadban, továbbá kiemelt téma volt a vírus elleni védekezés tudatta.

Novák Katalin beszélt arról is, hogy a járvány miatt idén nem szerveztek ottalvós Erzsébet-táborokat, de ezt kihasználva Zánkán felgyorsították az építkezést, és teljes egészében felújították a táborhelyet. Hamarosan kezdődik az építkezés Fonyódligeten is, ahol jurtatábort alakítanak ki. Ezeknek köszönhetően jövőre az eddigi 30 ezer helyett 50 ezer táborozót tudnak majd fogadni mondta az államtitkár.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version