Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Rálőttek áldozatukra a rablók, de nem találták el

Létrehozva:

Fotó: Shutterstock

Őrizetben van már az a két férfi, akik egy emődi vállalkozótól erőszakkal elvették pénzét, majd menekülésük közben többször rá is lőttek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság fegyveresen elkövetett rablás, és személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást két budapesti férfival szemben – írja a police.hu.

A gyanúsítottak 2020. augusztus 27-én 4 óra 45 perc körül símaszkban megjelentek egy emődi telephelyen, ahol egy ott rakodó férfit bezártak gépkocsija rakterébe.

A sértettnek sikerült kiszabadulni az autóból, ekkor a támadók egyike bántalmazta, míg társa értékek után kutatott. A rablók másfél millió forint készpénzt, és a sértett személyes iratait magukhoz vették, majd menekülni próbáltak, ám a sértett követte őket. A gyanúsítottak az őket követő férfit könnyfakasztó anyaggal fújták le, valamint több alkalommal rálőttek.

A megtámadott  férfi nem sérült meg. A bejelentést követően az Emődi Rendőrőrs járőrei azonnal a helyszínre indultak, és annak közelében – tíz percen belül – elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfiakat.

A gyors intézkedésnek köszönhetően az elrabolt pénzösszeget a rendőrök hiánytalanul megtalálták, és lefoglalták.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette a gyanúsítottakat.

Legnépszerűbb cikkeink