Magyarország

Játszótérről tűnt el Kecskeméten egy 7 éves kislány, de megtalálták

Published

on

Megijedt egy kutyától, ezért elszaladt.

Bejelentés érkezett a rendőrségre szerdán, azaz augusztus 26-án 13 óra 35 perc körül, miszerint Kecskeméten, a Széchenyi sétány mellett található játszótérről eltűnt egy 7 éves kislány.

A városban szolgálatban lévő összes járőr azonnal a helyszínre ment. Az adatgyűjtés során a család lakcíme és az eltűnés helye között is voltak olyan személyek, akik láttak egy – a személyleírásra hasonlító – kislányt szaladni.

A keresésben résztvevő egyik egység 14 óra 15 perckor a Lunkányi János utcában megtalálta a gyereket. A kislány elmondta, hogy nem bántotta senki. Együtt játszott testvérével, de amikor egyedül maradt,  megijedt egy kutyától, ezért szaladt el onnan.

A járőrpáros megnyugtatta a kislányt, majd beültették a rendőrautóba. A szüleit értesítették, akik azonnal érte mentek – jelentette a Police.hu.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version