Kiemelt hírek

Robbanásveszélyes a belarusz helyzet, Putyin zavarban van

Published

on

Az orosz elnök „egy Lukasenko nélküli Lukasenko-rendszert szeretne” – mondta lapunknak Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő.

Nem várható, hogy Fehéroroszországban is egy Ukrajnához hasonló tartós katonai válság jön létre. Ezt mondta lapunknak Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő. Utóbbit már csak azért sem tartja indokoltnak, mivel az ország lakossága oroszbarát alapvetően, ellentétben Ukrajnával, ahol egy erős nyugatbarátság volt megfigyelhető, főleg az értelmiség körében. 

Az orosz elnök döntése lényeges lesz, kit szeretne, ugyanakkor Vlagyimir Putyin zavarban van a szakértő szerint. Egy biztos, számára már régóta teher Lukasenko, aki hosszú ideje már hintapolitikát játszik Oroszország és a Nyugat között. 

„Putyin egy Lukasenko nélküli Lukasenko-rendszert szeretne”

– fogalmazott Gyarmati István. Utóbbi egy olyan berendezkedést takar, amely kevésbé diktatórikus, mint a jelenlegi felállás és amelynek oroszbarátságát – eltérően a jelenlegi vezetéssel – nem kérdőjelezi meg. 

Moszkva számára már csak azért is bonyolult a helyzet, mert ha elhatározzák, helyettesítik Lukasenkót, akkor ő abba nem biztos, hogy belemegy. Egy ilyen változás viszont nem biztos hogy oda és abba az irányba megy, amit Putyin szeretne. Az orosz elnök szándékáról ugyanakkor semmi biztosat nem tudni.

„Az a ritka eset állt elő, hogy Putyin zavarban van és nem tudja, mit csináljon” – mondta Gyarmati István. Ez a hezitálás tőle már csak azért is szokatlan, mert ha problémás helyzettel szembesül, akkor általában a radikális megoldást választja. Példaként az Örményországban lezajló események lehetnek számára ideálisak. Jerevánban elmozdították az addig regnáló miniszterelnököt, akinek a helyére egy kevésbé diktatórikus politikus érkezett, ugyanakkor Moszkva-barátság megkérdőjelezhetetlen. Utóbbinak még a Nyugat is kicsit örülne – bár a szakértő szerint ezt sose fogják beismerni.

Belaruszban most patthelyzet van, ugyanakkor egy robbanás bármikor bekövetkezhet. Ilyen lehet az, ha a biztonsági erőkből páran elveszítik a fejüket és tömegmészárlásba kezdenek. Gyarmati István szerint egy „ki pislog először helyzet” állt elő, mivel a tüntetők nem provokálják a rendőrséget, a hatóság pedig hagyja a tüntetéseket. Mindenki kivár, és ugyanúgy várnak Moszkvára, mint az Európai Unióra és emiatt nem tud senki sem lépni. Alighanem Putyint figyeli a jelenlegi vezető, Alexandr Luasenko is. 

„Hidegháború van és senki sem tudja, hogyan lépjen tovább” – mondta Gyarmati István.

A tüntetéshullám pedig nem hagy alább. Napok óta százezrek tüntetnek az elnök távozását követelve. Közben pedig ellenzékieket vettek őrizetbe. A fehérorosz hatóságok a Reuters szerint változatos eszközökkel próbálnak nyomást gyakorolni az elnökválasztás eredményét el nem ismerő ellenzékre. Egyes tagjait őrizetbe vették, másokat tanúként hallgatnak ki, megint másokat bíróság elé idéznek. Hétfőn például a Koordinációs Tanács két elnökségi tagját, Olha Kovalkovát és Szjarhej Dileuszkit a rendőrség különleges részlege őrizetbe vette, a minszki traktorgyár bejáratánál, engedély nélkül tartott tömegtüntetés szervezésével vádolva őket.

Egy minszki bíróság kedden tíznapos adminisztratív letartóztatásba helyezte mindkettőjüket (az adminisztratív letartóztatás egy rövid időszakra szóló börtönbüntetés). Dileuszki esetében annyi tudható: az a vád ellene, hogy nem tett eleget a hatóságok utasításának. Részleteket azonban nem közöltek erről. Ami Kovalkovát illeti, a Koordinációs Tanács sajtószolgálata nem tudott konkrétumokat. Ügyvédje azt mondta, megfellebbezik a bírósági határozatot.

Az állami nyomozó hatóság szerdára beidézte Szvetlana Alekszijevics Nobel-díjas írót, a koordinációs tanács elnökségének tagját tanúként a hatóságok által államellenesként feltüntetett szervezet megalakításának az ügyében.

Az ellenzék egy héttel korábban alakította meg a Koordinációs Tanácsot, amelynek az a célja, hogy tárgyalásos úton megegyezzen a kormánnyal a hatalom átadásáról. Több tucat tagja között értelmiségiek és politikusok is vannak. A hatóságok azonban a múlt csütörtökön büntetőjogi eljárást indítottak a testület ellen a hatalom megszerzésére tett illegális kísérlet vádjával, majd őrizetbe vették a tanács két vezető tagját, Makszim Znak jogászt és Szjarhej Dileuszki traktorgyári munkást (utóbbit hétfőn másodízben vették őrizetbe). A tanács tagja az ellenzék vezetője, Szvjatlana Cihanouszkaja is, aki a napokban Litvániába menekült.

Árpási Bence

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version