Nagyvilág

A Hezbollah állásait lőtte Izrael

Published

on

Az izraeli hadsereg a Hezbollah síita terrorszervezet libanoni megfigyelőállásait lőtte az éjszaka helikopterekről, válaszul a szervezet fegyvereseinek átlövéseire, amelyekkel izraeli katonákat támadtak a határnál – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja szerdán.

A hadsereg szóvivője szerint „nagyon súlyos” incidens történt, és a libanoni kormányt tették felelőssé az országa területén történtekért. „A hadsereg továbbra is magas szintű készültségben van Izrael szuverenitásának és lakosai biztonságának megvédése érdekében” – írta közleményében.

A Libanonból érkező éjszakai átlövések miatt a hadsereg először tucatnyi fény- és füstbombát lőtt ki a határnál lévő Menara falunál, majd katonák lezárták a határ közelében lévő utakat, és felszólították több település lakóit, hogy maradjanak otthonukban, az óvóhelyek közelében. Reggelre feloldották a korlátozásokat.

Az incidenssel összefüggésben kiderült, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnök családjával Észak-Izraelben, egy Cfáton lévő szállodában nyaral ezekben a napokban, ahonnan felvette a kapcsolatot a védelmi erőkkel, és folyamatosan tájékoztatták a helyzetről.

Augusztus elején az izraeli hadsereg a Golán-fennsík déli részén, a szíriai határnál megölt négy határsértőt, aki pokolgépet próbált elhelyezni a határ izraeli oldalán. Az izraeli feltételezés szerint az Iránból támogatott Hezbollahhoz tartoztak, amely állásokat épített ki az elmúlt két évben ebben a térségben is, szíriai területen.

Izrael északi határán a nyáron feszültté vált a helyzet, miután július közepén Damaszkuszban egy légicsapásban megölték a Hezbollah egyik fegyveresét. A szervezet bosszút esküdött, mire Izrael a libanoni határon megemelte a készültség szintjét.

Néhány nappal a damaszkuszi támadás után fegyveresek behatoltak Izrael területére a libanoni határon át, a vitatott hovatartozású Seba ültetvényeknél, majd visszavonultak, miután az izraeli hadsereg tüzet nyitott rájuk. Izrael a Hezbollahot vádolja az incidens miatt, amely azonban tagadja, hogy köze volna hozzá. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version