Magyarország

Újra kivételeznek a focival – megtartják a Futball Éjszakáját 

Published

on

Húsz helyszínen, színes programokkal várja a szurkolókat a Futball Éjszakája, amelyet harmadik alkalommal rendeznek meg jövő pénteken.

„Nem vagyunk egyszerű helyzetben, de nemcsak mi, hanem az egész életünk gellert kapott a vírustól” – mondta a József Attila Színházban tartott keddi sajtótájékoztatón Nemcsák Károly, a szervezőbizottság elnöke, a színészválogatott csapatkapitánya. „Úgy gondoltuk, amíg a helyzet engedi, nem mondunk le arról, hogy megszervezzük az eseményt. Már csak azért sem, mert a karantén után

különösen szükség van az emberi kapcsolatokra.

Kapkodásnak helye nincs, átgondolt stratégiát kell követnünk. Akadtak nehézségek, de lesz Futball Éjszakája.”

Első alkalommal az MTK Budapest, tavaly a Vasas pályája volt a központ, idén pedig nyitnak a vidéki klubok felé, egy NB III-as csapat otthona, Sényő lesz a centrum, egyben a színész-újságíró rangadó (SZÚR) helyszíne. A színészválogatott az utóbbi időben is több településen játszott.

Borsi Gergely, a szervezőbizottság kommunikációért felelős tagja elmondta, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetséggel közösen létrehozott esemény célja a futball, a hazai klubok népszerűsítése, új szurkolók bevonása, a sportág háttérnek bemutatása.A jelenlegi helyzetben megrendezhető az esemény, de szükség esetén törölhető. Friss információk megtalálhatók az esemény honlapján. Első alkalommal 24, tavaly 40 helyszín várta a szurkolókat. Az idén a megyei klubokat is meghívták, és körülbelül húsz helyszín vállalta a rendezést.

A programokat minden csapat maga állítja össze, több helyen lesz stadiontúra, labdarúgással kapcsolatos filmek vetítése, kiállítás, szurkolói ankét, gyerekfoci, teqball és 11-es rúgó verseny.

Borsi László, a szervezőbizottság tagja az idén 100 éves SZÚR-ról elmondta, az összecsapás a Nyíregyháza melletti Sényőn 20 órakor kezdődik.

A minden helyszínre érvényes karszalag 5-14 éveseknek 100, 14 évtől 500 forintba kerül. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version