Magyarország

Segítséget kérnek a kormánytól a rendezvényszervezők

Published

on

A magyarországi rendezvények több mint 80 százalékát lemondták az idén.

A kormánytól kérnek segítséget a rendezvényszervezők, mert az évi csaknem ezermilliárd forintot termelő iparág március óta a járvány miatt gyakorlatilag megszűnt – mondta Ganczer Gábor, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MaReSz) elnöke.

Az idénre tervezett magyarországi rendezvények több mint 80 százalékát lemondták – ismertette az elnök, aki kiemelte, hogy a zenészekéhez hasonló, pályázható ágazati segítséget, valamint bértámogatást szeretnének.

A több mint 200, többségében kkv-t tömörítő ágazati érdekképviselet már benyújtotta javaslatait a Magyar Turisztikai Ügynökségnek (MTÜ), a Miniszterelnökségnek, és a Gazdaságvédelmi Operatív Törzsnek.

Ganczer Gábor elmondta, hogy a szektorban dolgozó cégek utolsó tartalékaikból és a járulékkedvezményekkel igyekeznek megtartani a szakképzett munkaerőt.

Többségük eddig el tudta kerülni az elbocsátásokat, a rendezvényekkel kapcsolatos bizonytalanság azonban hónapokon belül a munkahelyek drámai mértékű megszűnéséhez vezethet – mondta a MaReSz elnöke, aki szerint kormányzati segítség nélkül az ősszel a foglalkoztatottak 50-60 százalékának elbocsátásra kényszerülhet a rendezvényiparág. Ez mintegy 60 ezer munkahely megszűnését és számos magyar kis- és középvállalkozás csődjét jelentheti.

A gazdasági előrejelzéseket figyelembe véve a nemzetközi turizmus, a rendezvények, ezen belül a nemzetközi rendezvények újraindulása lassú folyamat lesz – vélte, megjegyezve, hogy az üzleti rendezvények nélkülözhetetlenek a magyar gazdaság újraindításához.

Kitért arra, hogy rendezvényszervezői szakma által szervezett üzleti események, kereskedelmi kiállítások eltérő szabályozás alá esnek, mint az egyéb tömegrendezvények, például fesztiválok, koncertek, ahol a résztvevők mozgása nem kontrollálható. A szabályok szerint ugyanis csak az 500 főt meghaladó zenés-táncos rendezvények szervezése tilos, ami nem jellemző a céges rendezvényekre.

Rámutatott: az operatív törzs állásfoglalása szerint június 18-a óta céges események létszámkorlát nélkül, kül- és beltéren egyaránt megtarthatók. Így lehet rendezni konferenciákat, bemutatókat, szakmai vásárokat vagy csapatépítő programokat is.

A szövetség által kidolgozott, nemzetközi gyakorlatokra épülő, széleskörű szakmai konszenzussal létrejött Covid-kézikönyv részletes iránymutatást tartalmaz az üzleti rendezvények biztonságos, kontrollált lebonyolításához. A jól működő gazdasági élethez nélkülözhetetlen rendezvények megfelelő szabályozással biztonságosan megrendezhetők – húzta alá az elnök. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version