Nagyvilág
Betett a járvány a szlovén turizmusnak is
Júliusban negyedmillió külföldi utazott az országba.
Az első hét hónapban több mint ötven százalékkal csökkent a turisták száma Szlovéniában a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozások miatt, a júliusi adatok azonban enyhe javulást mutattak – közölte a szlovén statisztikai hivatal kedden.
Januártól júliusig 1,6 millió turista látogatott Szlovéniába, és összesen 4,6 millió vendégéjszakát töltött az országban. A turisták száma 54 százalékkal, a vendégéjszakáké 45 százalékkal csökkent a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.
A hetedik hónapban ugyanakkor több mint 653 000 érkezést regisztráltak a szálláshelyek – ebből 407 000 belföldi és 249 300 külföldi -, ami 27,5 százalékos visszaesés az előző év ugyanezen időszakához képest, a vendégéjszakák száma pedig 18,5 százalékkal 2,07 millióra csökkent 2019 júliusához viszonyítva.
A legtöbb turista Németországból érkezett (33 százalék), őket a hollandok és az osztrákok (9-9 százalék), továbbá a csehek (8 százalék), valamint a magyarok (7 százalék) követték.
A szlovén turisták száma júliusban az előző év ugyanezen időszakához képest 176 százalékkal nőtt, a külföldi turisták száma pedig 67 százalékkal csökkent. A Szlovén Idegenforgalmi Hivatal szerint a belföldi turisták számának növekedése a kormány programjának köszönhető.
A szlovén kabinet a harmadik, májusban elfogadott gazdaságélénkítő csomagjában úgynevezett üdülési csekket vezet be a belföldi turizmus fellendítésére: felnőttenként 200 euró (70 ezer forint), gyerekenként 50 euró (17,4 ezer forint) értékben, amelyet csak belföldi szálláshelyeken lehet felhasználni. Ettől a rendelkezéstől 5 millió vendégéjszakát vár a kormány. (MTI)
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!