Nagyvilág

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elutasította az Irán elleni szankciók visszaállítását

Published

on

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elutasította azt az amerikai javaslatot, hogy állítsanak vissza minden, Irán elleni ENSZ-szankciót Teherán nukleáris programja miatt – jelentette be a testület soros elnöke, Indonézia képviselője kedden New Yorkban.

Az amerikai ENSZ-nagykövet szerint a javaslat ellenzői terroristákat támogatnak.

Hosszú tárgyalássorozat eredményeként 2015-ben született megállapodás Irán és hat nagyhatalom – az ENSZ BT öt állandó tagállama és Németország – között az atomenergia iráni használatáról. 2018-ban Donald Trump amerikai elnök kormánya felmondta a megállapodást, ezért némileg meglepő volt, hogy múlt csütörtökön Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a szankciók visszaállításáról beszélt. Az ENSZ BT tagállamai ugyanezért vélték úgy – a Dominikai Köztársaság kivételével –, hogy Washington javaslata elvetendő.

Az indonéz ENSZ-nagykövet elmondta: kapcsolatba lépett a BT-tagállamok képviselőivel, akik egy kivételével vitatták az amerikai álláspontot, ezért az elnökség „nincs abban a helyzetben, hogy további lépéseket tegyen” az ügyben.

Szeptembertől Niger veszi át a soros elnöki tisztséget az ENSZ BT-ben, de az afrikai ország is jogellenesnek tartja az amerikai javaslatot, ezért nem várható elmozdulás a BT álláspontjában.

Októberben lejár az ENSZ által Irán ellen bevezetett fegyverembargó. Kelly Craft amerikai ENSZ-nagykövet kedden megismételte azt az amerikai álláspontot, amely szerint „az Egyesült Államok nem fogja engedni, hogy a terrorizmusnak a világon a legnagyobb állami szponzora szabadon áruljon és vásároljon repülőgépeket, páncélozott harcjárműveket, rakétákat és hasonló fegyvereket”. A diplomata szerint a BT-tagállamok képviselőiben nincs meg a kellő „bátorság és erkölcsi tartás”. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version