Magyarország

Már három férfi akar társelnök lenni az MSZP-ben

Published

on

Tóth Bertalan és Mesterházy Attila mellett Őri László, Óbuda önkormányzati képviselője is indul a posztért.

A hírről Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan számolt be az ATV Egyenes Beszédben.

A női társelnöki posztért induló Kunhalmi a várakozások kapcsán elmondta: nem számol azzal, hogy Mesterházy Attilát választják meg az MSZP férfi társelnökének.

A szocialista politikus kiállt Tóth Bertalan, az októberi tisztújítón szintén ringbe szálló társelnök-jelölt mellett, mondván vele két éve stabil az együttműködése és számos kérdésben egyetértenek.

„Amit célként kitűztünk az önkormányzati választás, az előválasztásnak a felépítése. Bertalannal egyetértünk abban, hogy mire lenne szüksége a következő 10-15 évben Magyarországon az MSZP-nek, a hazai baloldalnak és egyáltalán Magyarországnak” – fogalmazott a műsorban Kunhalmi.

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version