Kiemelt hírek
Kevesebb orvossal nézhetünk elébe a lehetséges második hullámnak
Az orvosokat is megtizedelte a járvány
2019 májusa óta hat és félezer egészségügyi dolgozóval van kevesebb a szakmában – írja a Népszava.
lapnak a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke, Soós Adrianna elmondta, hogy a legtöbben az utóbbi hónapokban mondtak fel. Hozzátette, hogy eddig is kevés volt a szakember, így azonban még súlyosabb lehet, ha eljön a járvány második hulláma. Azt, hogy miért mondtak fel ennyien az utóbbi időben, a szakszervezeti elnök nem tudta megmondani.
Ugyanakkor a Népszava azt írja, hogy mivel az elmúlt időszakban kevesebb kórházi ágy volt, így a betegellátást végző állomány is csökkenhetett. A járvány miatt ráadásul a legtöbb orvos másod- és hamradállása is megszűnt, így jelentős bevételtől estek el, mivel megtiltották számukra a plusz munkát. Azokat az orvosokat, akik a veszélyeztetett korosztályba tartoznak, vagy elküldték az állásából, vagy távkonzultációt végezhettek csak, amiért viszont szintén jelentősen kevesebb fizetést kaptak.
A lap azt is gyanítja, hogy többek azért mondtak fel, mert a járvány alatt nem számíthattak az állam ígéreteire. A védőfelszerelések nem érkeztek meg időben, több, alapellátásban dolgozó orvos panaszkodott arra, hogy még augusztusban is neki kellett beszereznie ezeket. A nemzetközi adatok szerint az egészségügyi dolgozók 15-20 százaléka fertőzött meg a járvány idején.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!