Magyarország

Továbbra is lehet online nyelvvizsgákat szervezni

Published

on

A járványügyi veszélyhelyzet idején bevezetett lehetőség népszerű volt, májustól augusztus közepéig mintegy hétezer online nyelvvizsgát tettek, közel ötezret sikeresen.

A napokban megjelent kormányrendelet értelmében az erre alkalmas és megfelelően felkészült vizsgaközpontok újabb határidő meghatározása nélkül, a továbbiakban is szervezhetnek online nyelvvizsgát közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint május elején három vizsgaközpont kis létszámokon próbálta ki az újfajta vizsgáztatási módot, amely iránt a kezdetektől komoly érdeklődés volt. A járványügyi veszélyhelyzet idejére egészségvédelmi okokból megnyitott lehetőséget a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti rendelkezések augusztus végéig hosszabbították meg. Az újabb döntés már határidő rögzítése nélkül teremti meg az online vizsgáztatás jogszabályi feltételeit a továbbiakra is – írták.

Ismertették: az online nyelvvizsgáztatáskor alapvető elvárás a vizsgázó azonosításának megfelelő biztosítása, a vizsgázó és a vizsgaközpont közötti informatikai kapcsolat folyamatos fennállása. A vizsgaközpontoknak egyértelműen ki kell zárniuk annak lehetőségét, hogy a vizsgázó más embertől származó, meg nem engedett segítséget vegyen igénybe.

A módosításnak köszönhetően a vizsgázók akkreditált vizsgahelyszín helyett, elektronikus úton bárhol, akár otthon is letehetik a nyelvvizsgát. A kényelmes és korszerű megoldás ősztől nem csupán veszélyhelyzeti intézkedésként alkalmazható, beépül a szolgáltatás nyújtására felkészült vizsgaközpontok általános gyakorlatába – olvasható a közleményben.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version