Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Orbán: szeptember közepére várható a gazdaság növekedését támogató új terv

Létrehozva:

A tervezéseket már elkezdték, szeptember közepére pedig már „logikussá” is válik. 

Szeptember közepére várható a gazdaság növekedését támogató, két évre szóló új terv – közölte Orbán Viktor, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A miniszterelnök elmondta: csütörtök délután gazdaságpolitikai megbeszélést tartott az összes érintett miniszterrel és szakértővel, ahol megrendelést adott le a teljes magyar gazdaságpolitikai szakértői gárdának.

Azt kérte, hogy az összes, az elmúlt hetekben miniszteriális és szakmai műhelyben készült javaslatot „fésüljék egybe, és szeptember közepére legyen logikus, sok-sok tucatnyi intézkedést is tartalmazó növekedési tervünk”.

Hozzátette: számításai szerint szeptember közepére „minden szükséges politikai és kormányzati döntéshozatali fórumon átmegy” az a két évre szóló terv, amely szerint a 2020-as év negyedik negyedévét, 2021-et és 2022-t irányítja majd a kormány.

A kormányfő kitért arra, hogy az eddigi gazdaságpolitika „vezérfonala” a munkahelyek megvédése volt. „Erről nem hátrálunk le, ezt a célt nem adjuk fel” – jelentette ki.

Emlékeztetett: a védekezés részeként hitelfizetési moratóriumot vezettek be, és ez sok százezer család számára lehetővé tette, hogy a hiteltörlesztés helyett pénzügyi helyzetének stabilizálására fordítsa pénzeszközeit.

A vállalkozók is meg tudták tartani alkalmazottaikat, mert „kimenekültek” a bankok szorításából. Majd bevezették a munkahelyvédelmi terveket, megindítottak „új munkahelyek létrehozásával kecsegtető fejlesztési terveket is” – mondta.

A védekezés megvolt, a munkahelyeket sikerült megvédeni, több munkahely van ma, mint volt januárban – mondta, megjegyezve, hogy a védekezésben is van még teendő, hiszen még nincs annyi munkahely, mint volt tavaly júniusban.

Ugyanakkor a növekedési tervet is jól előkészítették, hiszen a védekezés egy részére szánt összegből a jövendő beruházásokat finanszírozták. A magyar befektetők 2021-ben már meg fogják indítani a 100 milliárdos nagyságrendben igénybe vett támogatások segítségével létrehozott befektetéseiket – tette hozzá. (MTI)

 

Legnépszerűbb cikkeink