Nagyvilág

30-an erőszakoltak meg egy lányt Izraelben, ezrek tüntetnek 

Published

on

Képünk illusztráció / Forrás: Shutterstock

Országszerte kiállnak a fiatal lány mellett, akit a vád szerint 30 ember erőszakolt meg egy szállodában Eilatban. 

Ezrek vonultak az utcákra csütörtök este Izraelben tiltakozásul egy tizenéves lány ellen elkövetett tömeges nemi erőszakcselekmény miatt – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet pénteken.

Országszerte, harminchárom helyszínen több ezer tiltakozó fejezte ki felháborodását a múlt héten, Eilaton elkövetett bűncselekmény miatt, amelyben a nyilvánosságra került vádak szerint 30-an erőszakoltak meg egy 16 és fél éves, ittas lányt egy szállodában. A tüntetők a többi között „nem vagy egyedül” és „részegség nem beleegyezés” táblákat tartottak magasba a demonstrációkon.

A fiatal lány barátnőivel utazott a vörös-tengeri kikötővárosba és népszerű nyaralóhelyre, ahol egy vendéglőben szeszes italt fogyasztott, majd felment a szálloda egyik szobájának mosdójába. Ebben a szobában történt a bűncselekmény, több tucat fiatal férfi erőszakolta meg egymás után.

A rendőrség eddig két gyanúsítottat tartóztatott le, és külön nyomozócsoportot alakított a bűnügy feltárására, minden tettes kézre kerítésére. Egyikük telefonüzeneteket küldött az áldozatnak, amelyben azt állította telefonos videofelvételek is készültek a történtekről. A szálloda biztonsági kameráinak felvételein a férfiak a folyosón álltak sorba a lány megerőszakolásához.

Számos törvényhozó és nőjogi aktivista mellett Benjámin Netanjahu miniszterelnök is felháborodásának adott hangot az esettel kapcsolatban, „emberiesség elleni bűnténynek” nevezte a történteket. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version