Nagyvilág

Sokkoló képsorok kerültek elő a belga rendőrségről

Published

on

Illusztráció: Shutterstock

Egy szlovák férfinak 18 percig ültek a mellkasán, másnapra meghalt.

Új vizsgálatot kér annak a szlovák férfinak a felesége, akit két éve olyan súlyosan bántalmazott a belga rendőrség, hogy belehalt. Jozef Chovanecet a belga Charleroi repülőterén tartóztatták le, miután a repülőn garázdálkodni kezdett. Miután őrizetbe vették, Chovanec elkezdte a cella falába verni a fejét, miután pedig vérezni kezdett, egy csapat rendőr rávetette magát. Később kórházba szállították, ahol kómába esett, az orvosok pedig már nem tudták megmenteni az életét, másnapra meghalt.

Az újonnan kiszivárgott felvételeken az látszik, hogy egy rendőr 18 percig ül Chovanec mellkasán, egy másik rendőr náci karlendítést végez, néhányan pedig nevetnek a helyzeten. „Tudni akarom, mi történt, és miért viselkedtek így a rendőrök” – mondta a férfi felesége, Henrieta Chovancova a belga magazinnak, akik kiszivárogtatták a videót. A náci karlendítést végző rendőrt augusztus 20-ai hatállyal kirúgták – írja a BBC.

Chovanec egy munkaerőpiaci vállalkozó volt, aki gyakran közvetített Belgiumba szlovák építőmunkásokat. Családja nem tudja, miért kezdte a falba verni a fejét a fogdában, és a vizsgálatok szerint alkohol, vagy illegális drogok befolyása alatt sem állt. „Amikor látták, hogy vérzik a feje, elsősegélyt kellett volna nyújtani neki. Ehelyett néhányan ráültek, nem kapott rendesen levegőt” – mondta Chovancova.

Bár az eset két éve történt, továbbra is vizsgálják a körülményeit. Ráadásul a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani a meghallgatásokat is. Chovanova új bírót szeretne a tárgyalás élére.

Májusban világszerte tüntetéseket váltott ki George Floyd hasonló esete, aki azután halt meg, hogy egy rendőr közel kilenc percig térdelt a nyakán.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version