Nagyvilág

Távozik a lengyel egészségügyi miniszter

Published

on

Hónapok óta tervezte leköszönését, a koronavírus-járvány megfékezése miatt maradt eddig.

A koronavírus-járvány kitörése óta  a legnépszerűbb lengyel politikussá vált Łukasz Szumowski közölte: a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) soraiban továbbá is teljesíti képviselői munkáját, egyúttal visszatér az eredeti foglalkozásához, az orvosi küldetéshez is.

Mateusz Morawiecki kormányfő Facebook-bejegyzésben méltatta Szumowski szervezői és orvosi képességeit, áldozatkészségét, szakmai tudását, és példásnak nevezte a vele folytatott együttműködést. „Azon álmatlan éjszakák nélkül, amelyeket a járvány elleni harc terveivel töltöttünk (…) Lengyelország nem küzdött volna meg ilyen hatékonyan a koronavírussal” – fogalmazott a kormányfő, aki szerint a miniszter „nehéz, de szükséges döntései” megmentették sok lengyel életét.

Szumowski a PiS elnöke, Jaroslaw Kaczynski által szeptemberre bejelentett kormányátalakítást megelőzően mond le. Lemondása időzítéséről elmondta: erről korábban Andrzej Duda államfővel, Morawieckivel, valamint a PiS elnökével  egyeztetett. Eredeti tervei szerint már idén februárban távozott volna, a kezdődő koronavírus-járvány miatt az év elején viszont módosított tervein.

Szumowski cáfolta, hogy távozása összefüggésben volna a koronavírus kitörése utáni, a védőeszközök beszerzését célzó minisztériumi pályázatokkal, melyek miatt több ellenzéki politikus tavasszal ügyészségi bejelentést tett.

Összefoglalva a két és fél éves miniszteri megbízatása alatt a lengyel egészségügyben elért eredményeket, Szumowski kiemelte az onkológiai kezelés reformját és a koronavírus-járvány elleni intézkedéseket.

Beszámolt a Covid–19-fertőzés kezelését szolgáló, idei őszre szóló stratégiáról is, melyben – mint mondta – nagyobb szerepet szánnak a háziorvosoknak, akik jogosultak lesznek a vírusteszt elrendelésére.

A járási kórházak mellett rendelőket létesítenek a koronavírus tüneteit mutató személyek számára, egyúttal csökkentik a járványkórházak számát – közölte Szumowski, utalva arra, hogy a Covid–19 miatt kórházban ápoltak száma hosszabb távon stabil, mintegy 2 ezer emberről van szó, a betegség súlyos változatában szenvedők száma pedig 70 és 100 között mozog.

Lengyelországban keddi adatok szerint 16 337 az aktív esetek száma, a járvány kitörése óta megfertőződött 57 876 ember közül 39 643-an felgyógyultak. Eddig 1896, általában más kórokban is szenvedő koronavírusos beteg hunyt el, az utóbbi 24 óra alatt tizenegy.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version