Nagyvilág

A FIFA megengedné az átigazolást egy másik ország válogatottjába

Published

on

Ha valaki még fiatalon, legfeljebb háromszor és legalább 3 éve nem volt válogatott, az átigazolhat.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) megkönnyítené a válogatott játékosok országváltását.

A FIFA 211 tagszövetsége a szeptember 18-ai online kongresszuson tárgyalja meg a javaslatot, amely azoknak a futballistáknak segítene, akik a 21. születésnapjuk előtt legfeljebb háromszor léptek pályára egy válogatottban, az utolsó szereplésük óta legalább három év eltelt, és az adott országban a jövőben már nem számolnak velük.

A FIFA munkacsoportja több mint két éve dolgozik a javaslaton, amióta a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította a marokkói származású, 24 éves Munir El Haddadi országváltását. Az FC Barcelona és a Valencia korábbi, a Sevilla jelenlegi támadójátékosa csupán egy mérkőzésen lépett pályára spanyol színekben – akkor is csak 15 percet kapott -, ezért az észak-afrikai ország nemzeti együttesében akarta folytatni, de a CAS a FIFA szabályaira hivatkozva ezt nem engedélyezte.

Az új szabály nem engedné a váltást azoknak, akik pályára léptek felnőtt világbajnokságon vagy kontinenstornán. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version