Nagyvilág

Minszk: az ellenzék sem akar szakítani Moszkvával

Published

on

A fehérorosz ellenzék nem akar szakítani Moszkvával – hangsúlyozta Marija Kalesznyikava, a Litvániába menekült ellenzéki elnökjelölt, Szvjatlana Cihanouszkaja egyik harcostársa kedden.

Oroszország fontos partner, és az ellenzék érti és értékeli ezt – írta Kalesznyikava Alekszej Venegyiktovnak, az Eho Moszkvi nevű orosz kormánykritikus rádióadó főszerkesztőjének. Leszögezte: a fehérorosz ellenzék azon a véleményen van, hogy a két ország közötti összes egyezményt be kell tartani. Kalesznyikava rámutatott, hogy rendszeres a feszültség és a konfliktus Minszk és Moszkva között.

Szvetlana Tyikhanovszkaja fehérorosz elnökjelölt (b) és Maria Kolesznyikova / Fotó: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics

Fehéroroszországban egy hete folyamatosak a tüntetések. Vasárnap az ország posztszovjet történetének legjelentősebb tiltakozása zajlott, amelyen egyes becslések szerint 200 ezren vettek részt. A tüntetők szerint Aljakszandr Lukasenka elnök elcsalta az augusztus 9-én tartott elnökválasztást, amelyen a hivatalos adatok szerint a voksok 80,1 százalékát kapta. Az elégedetlenség egyre szélesebb rétegeket ér el: rendőrök, az állami szféra alkalmazottjai és az ország szlovákiai nagykövete is kiállt a változást követelők mellett.

Lukasenka egy vasárnapi gyűlésen jelezte: nem hajlandó „külföldi parancsra” új választást kiírni, de kész azonnali reformokra, ha valóban ez az, amit az emberek várnak tőle. Az elnök tagadta, hogy csalással szerezte meg hatodik mandátumát, és az ellenzékre hárította a felelősséget az erőszak elharapózásáért.

(MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version