Magyarország

Márki-Zay: az emberek mindig Orbánt fogják választani Gyurcsánnyal szemben

Published

on

Miniszterelnök-jelöltként is megmérettetné magát a hódmezővásárhelyi polgármester.

A DK nélkül nem lehet választást nyerni, viszont úgy sem, ha Gyurcsány Ferenc vezeti az ellenzéket – mondta Márki-Zay Péter az ATV-nek azután, hogy kiderült, közjogi tisztséget mégis vállalna a jövőben Gyurcsány Ferenc. A hódmezővásárhelyi polgármester szerint ez egy világos kompromisszum, úgy gondolja: a DK és Gyurcsány nélkül nem lehet leváltani Orbán Viktort.

„A választók 20-25 százaléka megnyugodhat, akik eddig azért nem szavaztak az ellenzékre, mert Gyurcsány Ferenc visszatérésétől tartottak” – írta Márki-Zay közösségi oldalán. Továbbra is áll az a kijelentése, hogy Gyurcsány Ferenc józan önmérsékletet tanúsított. Márki-Zay szerint ha Gyurcsány vezetésével indul az ellenzék, akkor soha nem fog kormányra jutni.

A pártok egymás közötti egyeztetésén azért nem vettek részt, mert a Mindenki Magyarországért Mozgalom nem párt, de máshogy segítik az együttműködést. Például részt vesznek a program alkotásban. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy jövő év elejére meg kell születnie a programnak, amit lehet a választók irányába kommunikálni. Márki-Zay elmondta: a felnőtt lakosság 35 százaléka a Fideszre szavaz, másik 35 ellenzéki pártokra, és további 30 százalék pártpreferencia nélküli szavazó van. Szerinte őket kell meggyőzni a programmal, valamint Gyurcsány Ferenc és Fekete-Győr András megállapodása is ebbe az irányba mutat.

Arra a kérdésre, hogy mik a személyes ambíciói, azt mondta,  egy előválasztáson megmérettettné magát miniszterelnök-jelöltként, és azt fogja támogatni, aki ezt az előválasztást megnyeri.

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version