Magyarország

Csökkenő árak, csökkenő termelés – a baromfiágazatot is elérte a válság

Published

on

Az elmúlt időszakban átlagosan 5-10 százalékkal csökkent a baromfitermékek átadási ára tavalyhoz képest – mondta az InfoRádiónak Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója. Az Európai Baromfi Vágóhidak és Kereskedők Szövetségének becslése szerint a csirkehús-termelés 3 százalékkal, a pulykahús-termelés 5 százalékkal csökkenhet idén.

Augusztus közepére gyűrűzött be a koronavírus-járvány hatása igazán érezhetően a baromfiiparba, holott a nyári grillszezon miatt ez kiemelt időszaknak számít ebben az ágazatban is. Emiatt igazán érzékenyen érinti szektort, hogy a koronavírus kiváltotta gazdasági válság hatására a jövedelmek csökkenése visszafogta a baromfitermékek iránti keresletet is, és az idei madárinfluenza miatt is Európa-szerte csökkentek az árak – írja az InfoStart.

„Szolid árcsökkenést tapasztaltunk az átadási árakban, a tavalyihoz képest 5-10 százalékkal olcsóbban adják a baromfitermékeket a kereskedelmi láncoknak a különböző vágó-feldolgozóüzemek” – mondta az InfoRádióban Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója. 

Hasonló a helyzet a kontinens többi országában is, a koronavírus-járvány, valamint a madárinfluenza miatt. Az Európai Baromfi Vágóhidak és Kereskedők Szövetségének becslése szerint a csirkehús-termelés 3 százalékkal, a pulykahús-termelés 5 százalékkal csökkenhet idén.

Magyarországon is csökkent a baromfiállomány nagysága, ám nálunk egy kicsit más a helyzet, „mivel az ország az önellátáson felül jelentős mértékben exportra termel, ezért a hazai ellátás a termeléscsökkenés miatt nem kerül veszélybe, de az árcsökkenés érezteti a hatását” – mondta Csorbai Attila. Hozzátette: bízik abban, hogy a fogyasztás szerkezete nem változik a koronavírus-járvány hatására, ahogy abban is, hogy ősszel nem esik vissza ennél jobban a baromfitermékek iránti kereslet – most nyáron ugyanis a grillszezon még felfelé nyomja az értékesítés volumenét.

 

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version