Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Saját fegyverével akarták megölni, de nem tudták elsütni a tolvajok

Létrehozva:

A tolvajok a sértett saját fegyverét fordították ellene, de nem tudtak vele lőni. Inkább elásták.

Kistarcsa külterületén apa és fia ért tetten tolvajokat, akik éppen a szalmabáláikat próbálták ellopni még szombaton – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A tettesek a járművükkel, és az azon található bálával megpróbáltak elmenekülni, de a tulajdonos és a fia utánuk eredt. A felek szóváltásba keveredtek, majd amikor az egyik gyanúsított az autójával majdnem nekitolatott a sértetteknek, dulakodni kezdtek: az apát és fiát ököllel és egy kővel is többször megütötték.

A verekedés közben az egyik elkövető, G. Norbert kivette a sértettek autójában levő vadászfegyvert, majd megpróbálta megölni a fiút. A tolvaj társa G. Zoltán erre biztatta is. G. Norbert viszont nem tudta elsütni a fegyvert.

Az elkövetők ekkor azt mondták az apának és fiának, hogy maradjanak tőlük távol, amíg a puskát egy gödörbe temetik, majd autóba ültek és elmenekültek a helyszínről.

A Pest megyei nyomozók a bejelentést követő pár órán belül azonosították és lakásukon elfogták a két férfit. A 31 éves kerepesi G. Norbertet, valamint a 38 éves kistarcsai G. Zoltánt őrizetbe vették és velük szemben emberölés kísérlete és más bűncselekmények miatt indítottak eljárást.

 

Legnépszerűbb cikkeink