Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Ukrajnában egyre durvább a járványhelyzet

Létrehozva:

Forrás: Shutterstock

Egyre gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, harmadik egymást követő napon döntötte meg az új betegek száma a korábbi rekordot, meghaladva az 1800-at, a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma pedig velük együtt már csaknem elérte a 90 ezret – derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács által szombaton közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi miniszter is megerősített szokásos napi tájékoztatóján.

Az elmúlt napban az igazolt fertőzöttek száma 1847 új esettel 89 719-re, az elhunytaké pedig 33 újabb halálos áldozattal 2044-re nőtt, miközben eddig 47 430-an gyógyultak meg, közülük előző nap 633-an. Jelenleg 40 245 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel, számuk 1181-gyel nőtt egy nap alatt. A mostani rekordnövekmény előtt csütörtökön 1732, szerdán 1592 új fertőzéses esetet jegyeztek fel Ukrajnában.

A legtöbb új beteget, 254-et ismét a keleti országrészben lévő Harkiv megyéből jelentették, továbbá rekordszámút, 232-t az ország második legfertőzöttebb területének számító fővárosból, Kijevből.

Utóbbiban az igazolt fertőzöttek száma velük együtt elérte a 10 392-t, az elhunytak száma egy újabb áldozattal 151-re nőtt. A legtöbb halálesetet, hatot az ország lefertőzöttebb régiójában, a nyugat-ukrajnai Lviv megyében regisztrálták, ahol az igazolt fertőzöttek száma 11 824-re, az elhunytaké 324-re emelkedett. Kárpátalján az elmúlt napban négy újabb halálos áldozattal 234-re nőtt az elhunytak száma, az azonosított fertőzötteké pedig 6170-re emelkedett.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter közölte, hogy Kijevben és két nyugat-ukrajnai régióban, Lviv és a romániai határnál lévő Csernyivci megyékben haladta meg eddig a kórházi ágyak leterheltsége a kritikus 50 százalékot azokban az egészségügyi intézményekben, amelyeket a koronavírusos betegek fogadására jelöltek ki. Hozzátette, hogy országosan az ágyak leterheltsége átlagosan 24 százalék. Közölte, hogy az elmúlt napon is igen sok, 333 Covid-19-beteget kellett kórházba szállítani. Felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg 5754 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, 1819-cel többet, mint egy hónappal ezelőtt.

A szeptemberi iskolakezdésről azt mondta, hogy csak a vörös zónába sorolt településeken, illetve régiókban tervezik bezáratni az iskolákat. A hónap elején bevezetett karanténrendszer szerint négy színes, zöld, sárga, narancs és vörös zónára osztják az országot az adott régióban lévő járványhelyzet alapján, amelyet hetente vizsgál felül a kormányzat. Beszámolt még arról, hogy előző nap 39 189 tesztet végeztek el az országban, ebből 20 929 PCR-tesztet és 18 210 antitestszűrést.

Legnépszerűbb cikkeink