Nagyvilág

Bőrbiopsziából mutatták ki a koronavírus-fertőzést Svájcban, mert minden más negatív lett

Published

on

A beteg mutatta a tüneteket, de a többi teszt mind negatív lett.

A Bázeli Egyetemi Kórház egy betegének bőrbiopsziájából mutatták ki a koronavírus-fertőzést, miközben negatívnak bizonyult mind az orrgaratból vett kenet, mind pedig az antitest-teszt.

A The Lancet című orvostudományi folyóiratban bemutatott tanulmány szerzői szerint az eset azt mutatja, hogy nem hibátlanok a koronavírust szűrő tesztek.

A beteg egy 81 éves nő volt, akit magas lázzal szállítottak kórházba, és tünetei alapján felvételekor azonnal szűrték koronavírus-fertőzésre. A magas láz mellett a nő egy jellegzetes bőrbetegség tüneteit mutatta – közölte pénteken a kórház.

A orrgarat kenet negatívnak bizonyult koronavírusra. A gyulladt bőrből vett biopszia azonban viszonylag kevés koronavírus mennyiséget mutatott ki. Hat héttel később antitestre is szűrték a beteget, az azonban negatívnak bizonyult.

Elisabeth Roider, a kórház bőrgyógyászatának orvosa „fontosnak” nevezte az esetet, amely alátámasztja azt, hogy a koronavírustsztek nem hibátlanok, és ki kell egészíteni a rutinteszteket a bőrbiopszia-minták vizsgálatával, ami segíthet fényt deríteni a Covid-19 betegség ténylegesen fennálló gyakoriságára a lakosságban.

Az eset azt a vélekedést is megerősíti, hogy nem minden Covid-19-betegnél alakulnak ki antitestek, és további tanulmányok szükségesek annak megértésére, hogy mikor alakul ki immunitást a Covid-19-betegek esetében, ami létfontosságú a vakcinafejlesztési erőfeszítések sikere és nyájimmunitás koncepciója érdekében – írták a szerzők a tanulmányban. (MTI)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version