Nagyvilág
Már az utcán tartózkodásért is beviszik a minszki tüntetőket
Eddig 5000 embert tartóztattak le, továbbra is akadozik az internet Fehéroroszországban.
Harmadik napja folytatódnak a tüntetések a fehéroroszországi választási eredmények miatt. A hivatalos eredmények szerint Aljakszandr Lukasenka több mint 80 százalékos eredménnyel nyert, az ellenzék vezető jelöltje, Szvetlana Cihanouszkaja viszont nem fogadta el az eredményt, és Litvániába menekült.
A rohamrendőrök könnygázzal, gumilövedékekkel és fénygránátokkal oszlatták szét a tömeget. A Radio Free Europe szerint a hatóságok kijárási tilalmat kényszerítettek ki Minszkben, letartóztatták azokat, akik az utcán tartózkodtak, sőt, néhány sofőrt is, és a tömegközlekedést is korlátozták. A pajzzsal és gumibottal felszerelt rendőrök tüntetők mellett újságírókra is rátámadtak. Voltak, akik a hétfőn elhunyt tüntetőről szerettek volna megemlékezni a Puskin metróállomásnál, de közülük is sokakat letartóztattak.
A kedd éjszakai tüntetés kisebbnek tűnt, mint az előző két éjjel, amikor több tízezren gyűltek össze a fehérorosz városok utcáin. Ez annak is köszönhető, hogy kedden nem egy helyre csoportosultak a tüntetők, hanem Minszk több pontján demonstráltak, hogy megnehezítsék a hatóságok dolgát. Az internet továbbra is nehezen elérhető az országban, ezért a tüntetőknek nehezebb volt tájékozódni arról, hol gyülekezzenek.
A zavargások során eddig több mint 5000 tüntetőt tartóztattak le, 200 ember került kórházba, egy ember pedig meghalt, amikor felrobbant a kezében egy robbanószerkezet.
-
Kiemelt hírek2024.10.03. 12:49
Bemutatták Gyurcsány krimijét
-
Kiemelt hírek2024.10.08. 12:12
Jön a visszaváltási rendszer benzinkutas verziója
-
Magyarország2024.10.14. 9:17
Kellemes őszi idő és némi eső vár ránk a héten
-
Magyarország2024.10.15. 9:28
A jövő kreatívjait keresik a hazai sneakerfesztiválon!