Magyarország

Merkely: most kezdődik a második hullám

Published

on

A vírusfertőzés reprodukciós rátája már egy hete 1 fölött van – közölte a SOTE rektora.

Merkely Béla a Facebookon azt írta, úgy gondolja,  „elérkeztünk az új típusú koronavírus második hullámának küszöbére: az előző hónapban a behurcolt esetek domináltak, ki lehetett mutatni legalább a kontaktjaiknál a külföldi eredetet. A mostani betegek egy jelentős része viszont nem volt külföldön, és nem is lehet megállapítani, hogy kitől kapta meg a fertőzést. Ez azt jelenti, hogy a közösségi térben kering a vírus.

Rég nem tapasztaltunk ilyen magas betegszámot egy hétvége alatt, mint most.

Ez az előzőekhez képest kb. négyszeres növekedést jelent. Az adatok alapján a betegek száma egyértelműen növekszik, azaz az R érték a vírusfertőzés reprodukciós rátája – már egy hete 1 fölött van, ami azt jelenti, hogy 1 beteg átlagosan több mint 1 beteget fertőz meg. Továbbá, nem tekinthetünk el attól sem, hogy a környező országokban sokszoros fertőzéseket lehet látni, s vannak olyan nemzetek, ahol negyvenszeres az előfordulási gyakorisága az új igazolt fertőzéseknek hazánkhoz képest. Jelenleg egyféleképpen segíthetjük a védekezést és megelőzést: be kell tartanunk az alapvető könnyen teljesíthető szabályokat:

  • maszkhasználat,
  • udvarias távolságtartás,
  • kézmosás,
  • betegen ne menjünk közösségbe.”

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version